Irodalmi Szemle, 2008
2008/11 - TANULMÁNY - 125 éve született Babits Mihály - Szalay Adrianna: Poétika és textológia: a szecesszió stílusé és a Halálfiai kritikai kiadása (Kísérlet az irodalmi szecesszió összetevőinek/formavilágának vizsgálatára)
Szalay Adrianna stílusirányát, és élesen elkülönítették. Bencze Lóránt kísérletet tesz a szecessziós stílusjegyek konkrét nyelvi fényeinek megállapítására24, párhuzamba vonva vele ezen formációk ókori retorikában gyökerező elemeit. Fő gondolatmenetében úgy próbálja a szecessziót karakterizálni, hogy a meglévő, más stílusirányzatban előbukkanó elemek jegyeinek az elrendezésmódja a lényeg benne. Dekorativitás / halmozás (a nyelv zeneisége ~ szimbolisták), allegória (~ rokokó), lázadás, érzékietek megjelenítése (~ barokk), illúziókeltés (~ romantika), hangeffektusok (~ rokokó). Kiemeli az indázó (az indák íveihez hasonlóan tagolódó), mellérendelő szószerkezeteket, illetve mondatokat, melyekben anaforikus szerepű a névszói sz- er-kezet, így a névmás kataforikus szerepű, ill. a visszatérés ellipszis formájáról beszél, mely véd a pleonazmustól. Másik kiemelése a stilizált természetkultusz (szóismétlés, halmozás), vagyis a természeti jelenségeket megnevező szóknak ez a funkcionálisan csak másodlagos értékű közlő szerepe gyakran elsődlegessé, dekoratívvá válik. Pl.: A tócsák lánggá égtek s a lángok tócsává. Muzsikás fény volt ez, mert az olvadás zenélt: a csobbanások csiklandó, ezerhangú kórusával!25 Specifikus stílusjegyeket igyekszik kimutatni Pór Péter26 is. Kiemeli azt a tényt, hogy a szecessziónak a személyiség megváltozott helyzetét, szerepét és értékét kellett tisztáznia. Az iránytalan változás helyett szerinte megrendülésről beszélhetünk, ami a személyiség két lehetséges attitűdjét hozta magával: a szemlélődést és az önmagára reflektálást. Ezért lesz a kor két nagy jelképe a Művész és az Elet, és e két fogalom diszharmóniáját nem feloldani próbálták, hanem elvvé emelték. Imrus is titkon írónak készül, „mert a cselekvés lehetőségét nem ígérte a szürke századvég, csak a fantázia számára állt nyitva a tér”. Tehát megváltozott a viszony az anyaghoz: a művész önnön nyersanyagát / önirányulását kellett követnie, aminek három modelljét különíti el: 1. artisztikus vagy pszichologikus irányzat, 2. omamentikus irányzat, mint ihlet, 3. mitologikus / lélektani irányzat (Wagner müvészetlátomása). Mítosz: a lélektartalom és a külső táj egybekapcsolása. Bahr27 az emberi idea megkülönböztetésében világít rá korstílusok specifikumaira: a klasszicizmusban az ember ~ ’ész, értelem’, a romantikában ’szenvedély, érzék’, a modem művészetben pedig ’ideg’, és célja az idegek parancsának teljesítése. Tehát az új idealizmus tartalma az idegek, és a kosztüm a dekadencia, a forma pedig a naturalizmus valósága. Tehát a dekadenciával való affinitásban társadalmi tendencia mutatkozik, „dekadens író illik ma őhozzá — de minek?”1* A. Volinszkij szerint29 a dekadencia az idealizmus és a materializmus harcára való válasz, új formulák / szókapcsolatok keresése a még homályos érzések közvetítésére, illetve a dekadencia magában véve csak törést jelent a társadalom új világnézetében. Vagy ahogyan Nietzsche írta: „Az egész nem egész többé. ” Bahr az integritás viszonyának meghatározásában egyben a szecessziós stílusvilág milyenségét is bemutatja. Az embert rabul ejtette a külső valóság, s ez volt az oka a mérhetetlen fájdalomnak. A régi idealizmus rokokó jellegű volt: természeteket fejezett ki: ami az ész, az érzelem és a cikomya (Wilhelm Meister). Az új idealizmus
