Irodalmi Szemle, 2008
2008/2 - Fónod Zoltán: Ady Endre és a Nyugat
Ady Endre és a Nyugat Párizsban tartózkodott, a folyóirat alapítói nyilvánvalóan elsősorban rá gondoltak, amikor a hivatalos irodalompolitika ellenében új folyóiratot indítottak. Harc a „fantomok legfantomabbjáért”, az igazságért, ez volt a korabeli haladó sajtó credója. Ezt valósította meg a Nyugat is, mégha az irányító triász irodalmi irányzaton kívülinek, az irodalom teljes szabadsága, s az abszolút művészi pártatlanság nevében szerkesztett folyóiratnak szánta is a lapot. A Nyugat szerkesztőit a szabadelvűség jellemezte, olyan szellemi áramlatok követését vállalták, mint Nietzsche életfilozófiája, Bergson intuícióelmélete vagy Freud mélylélektani felfogása. Osvát Ernő, aki meghatározó alakja volt a Nyugatnak, a kezdőkre, a fiatalokra épített, s azt az elvet vallotta, a tehetséget nem szabad korlátozni abban, hogy saját törvényei szerint alkosson. A lap szerkesztői gárdája meglehetősen „sokszínű” volt, a kor irodalmának legjobbjai vállalták a megmérettetést. A főszerkesztő 1929-ig Ignotus volt, 1908-tól Fenyő Miksa és Osvát Ernő szerkesztette a folyóiratot, 1913-tól Ady Endre és Babits Mihály (a tényleges szerkesztői munkát ekkor is Osvát Ernő végezte), 1919-ben Babits, 1920-tól Babits és Osvát, 1922-től Babits, Gellért Oszkár, Osvát, 1929-ben Gellért és Osvát, 1929 decemberétől Móricz Zsigmond és Babits Mihály a szerkesztő, felelős szerkesztő Gellért Oszkár, 1933-tól Babits és Gellért a szerkesztő, 1937- től társszerkesztő Schöpflin Aladár és Illyés Gyula, szerkesztő Babits, Gellért, 1939-től szerkesztő Babits, társszerkesztő Schöpflin és Illyés. „A művészetnek - írta a harmincas években a Nyugat programjáról Ignotus - nem egy vagy más iránya, hanem mivolta az, mely nem enged maga fölött érték- vagy mértékhitelesítő intézetet.” Az akadémizmus „mértékhitelesítőivel” szemben ez kétségtelenül haladó program volt, azonban az irodalmi szabadságharc fő irányát, különösen az első években, Ady mutatta a Nyugat számára, még akkor is, ha a lap szerkesztői csak óvatosan követték az ő politikai és társadalmi radikalizmusát. Legfőbb szempont a Nyugat szerkesztői számára az irodalmi érték volt meg a líra forradalmasítása. Ezért az sem véletlen, hogy a konzervatív irodalmi körök Adyt és a Nyugatot egyszerre támadják, s átkozzák ki a magyar irodalmi életből. És amit ugyancsak nem szabad elfelejtenünk, a századforduló olyan irodalmi alakjai jelentették a Nyugat törzsgárdáját, mint Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Kaffka Margit. Ekkor érlelődik izzóvá Móricz prózája s alakul ki Krúdy egyéni hangja. Tóth Árpád, Füst Milán, Nagy Lajos, Tersánszky ugyancsak az „irodalmi forradalom” ismert s ma már klasszikus alakjai. Persze, rajtuk kívül sok tucat, ma már ismeretlen, semmitmondó név is szerepelt a Nyugat hasábjain, a maradandót, a felfigyeltetőt azonban azok hozták, akik azóta sem hullottak ki az Idő rostáján. Az induló folyóirat első üzenete - Ignotus vezércikke - a Kelet népének szól. A finnekkel való „tisztelettel elegy semmit nem gondolás” késztette őt vitára, párbeszédre (egy finn színtársulat budapesti vendégszereplése kapcsán). „A nyelve lehet, hogy csak neki szép, s költői lehet, hogy csak az ő szívéhez szólnak... Lehet állhatatlan, lehet jó sorban elkapatott, bal szerencsében ellankadó. Mindez lehet, de
