Irodalmi Szemle, 2008
2008/11 - MAGYAR TÁJ, MAGYAR ECSETTEL - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (26) A késő modern költészet további képviselői (tanulmány)
Grendel Lajos pusztán alakmása Róbert Musilnak. Az Ulrich-Mittel párhuzam legalább annyira indokolt lehet, mint az előbbiek. Mittel úr azonkívül, hogy alakmás, tudati tér is, tehát nem csupán utalás valamiféle geográfiai Közép-Európára. Mittel úr Közép- Európájában minden két- vagy többértelmü, minden relatív, bizonytalan, képlékeny, semmi sem azonos benne önmagával. A Mittel-ciklus egyfajta komikus és mégis komoly identitáskeresés - Proust regényfolyamának címét parafrazálva, bolyongás az eltűnt identitás nyomában. Mittel úr tudata azt a légüres teret tölti be, amely egy totális érték- és identitásvesztés nyomán keletkezett. Nyilvánvaló, hogy a Mittel-kötetek (Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról, 1989 Mittelszolipszizmus, 1995) radikális szakítást jelentettek az Érintések tárgyias-elvont költészetével, s ez a szakítás magától értetődően Tőzsér Árpád poétikájában is radikális változásokat hozott. „A Mittel-versekben fölborul a hagyományos kauzális rend, a legfőbb versszervező erővé az okozatiság helyett az idő válik, de már nem a korábbi lineáris idő, hanem Borges körkörös ideje (az emlékezés és a felejtés egyszerre való érvényesülése)” - írja Pécsi Györgyi.136’ Ennek egyik következménye a müfajköztiség lesz. A Mittel-történetek novel- lisztikusak, s bár Tőzsér Árpád nem írt novellákat, sem regényt, ezekben a szövegekben vérbeli epikusnak is mutatkozik. Epikusságuk mellett a Mittel-szövegek erősen esszébe játszók. Tőzsér Árpád lírájában a kezdetektől fogva lappangó in- tellektualizmus itt most szabad, mondhatni beláthatatlanul tág teret kap. Ahogy az irónia és a groteszk érvényesülése is, hiszen milyen jelenség is lehet egy lét nélküli tudatú Mittel, ha nem groteszk? Később, a kilencvenes évek közepétől Mittel úr alakja háttérbe szorul Tőzsér Árpád lírájában, de nem vonul ki végleg onnan. Megint Mittel úr? -Au, istencsapása, hogy még mindig ővele van bajom, de, mint sár a lábujj között, az emlék föltör akkor is, ha nem akarom. Csikland, s nekem még sincs kedvem nevetni, sírnék inkább. Vagy ahogy egykoron Nagyida is keserű-vad kacaj volt: sírva kacagok vén barátomon. (Utószó pokoljárásokhoz) A kilencvenes évek második felében Tőzsér Árpád költeményeiben egyre központibb helyet foglalnak el azok a szempontok, amelyek az egyébként egymással szembenálló hermeneutikai és dekonstruktivista belátások felől próbálják a késő modem líra eszközeit megújítani. A Leviticus (1997) és a Finnegan halála (2001) c. kötetek versei tanúskodnak erről egyértelműen. Tőzsér Árpád kezdettől fogva a- zok közé az egyébként nem nagy számú magyar költők közé tartozik, akiket a versírás elméleti kérdései is intenzíven foglalkoztatnak. Irodalomelméleti és irodalomtörténeti kutatásaiból esszék, kritikák, tanulmányok sora született. Elmélet és
