Irodalmi Szemle, 2008

2008/11 - MAGYAR TÁJ, MAGYAR ECSETTEL - Czakó Gábor: Nyelv és zene (tanulmány)

Czakó Gábor

Népdalaink és beszédünk első és leglátványosabb hasonlósága a képiség. A szó elején, a gyökben kimondott kép a különféle táj szól ásókban beszélgetők tudatában ugyanazt jeleníti meg, pl. tör, dúr, durva, dara, törékeny, törek stb. Az egyszerűbb mondatot ugyanígy szerkesztjük: a mondanivalót helyezzük az élre.

A magyar népdal hajszálra ilyen szerkezetű: nagy erejű láttatással indul, melyet szinte ragként illeszkedő további képek egészítenek ki: „Az hol én elmegyek,/ Még a fák es sírnak,/Gyenge ágaikról/ Levelek lehullnak. ” Dalainkban a hangsúly ereszkedik a következő mondatig, azaz zenei gondolatig. Kodály írja:

„Az ötfokúság (...) eredete és múltja teljes homályban van. Legújabban a matriarchátus kultúrájával akarják kapcsolatba hozni. ” Az ötfokúságot Bartók is ősréginek tartotta: „Az ős-zenének maradványait még ma is fellelhetjük egyes - zenei hagyományaikat hűségesen őrző — nemzetek alkotásaiban. ”

Nyelvünk további alapereje a szervesség. A befogadott idegen szavakat nyelvünk gyököknek tekinti, s a ragok meg egyéb toldalékok által magába szövi őket. Selmeczi György hívta föl a figyelmemet arra, hogy a zenei anyanyelvűnk a gregoriánt pentatonná tette.

Zenénk szervességéről írja Bartók: „A népzene tehát a természet tüneménye. Mai formái olyan környékek öntudatlan alkotásának eredményei, amelyek minden kulturális befolyástól mentesek. Ez az alkotás ugyanolyan szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei: virágok, állatok stb. Éppen ezért olyan gyönyörű, olyan tökéletes a népzene. ”

Szabad a szórendünk, a szóalkotásunk, ki ne értené, hogy „Az időjósnak befellegzett?” E szabadság csillog népzenénk helyi változatainak szinte végtelen gazdagságában, sőt, a zenéhez kapcsolódó táncokban is. Talán ez az oka annak, hogy a mi táncaink, különösen a férfiakéi nem közösségi, körtáncjellegűek, hanem szólókra, a táncos személyiségére épülnek.

Szülőfalumban élt egy híres táncos, Fülöp Feri bácsi. A néprajzosok sokat filmezték. Megkérdezték egyszer tőle: Feri bácsi, tegnap ugyanerre a zenére a verbunkost úgy járta, most meg így? Azért, mert tegnap este fehérbort ittam, most meg vöröset.

* * *

Lehetséges, hogy zenénk és nyelvünk azért hasonlít annyira egymásra, mert bölcsőjük közös otthonban ringott a messzi múltban, amikor még sem „finnugorok”, sem „törökök” nem léteztek?

Megérjük-e, hogy anyanyelvűnk belső természete, népzenénk és tánc- anyanyelvünk tananyag lesz a magyar oktatásban? Flogy Juhász eredményeit nyelvészeink átveszik, lefordítják-e a maguk tudományára és betemetik a köztük és a magyar ajkúak közt százötven éve mélyülő szakadékot?

Flogy mikor, hol és miként került ennyire mély kapcsolatba a magyar népzene a „keletiekkel” és a „nyugatiakkal” - egyszerre? Külön? A Kárpát