Irodalmi Szemle, 2008
2008/10 - KÖNYRŐL KÖNYVRE - Mács József: A hegyaljától a párizsi Bakonyig... (Pomogáts Béla Cselényi László című monográfiájáról)
A hegyaljától a párizsi Bakonyig... (Pomogáts Béla Cselényi László című monográfiájáról) Mindig csodáltam Pomogáts Béla irodalomtörténészi munkáiban, könyvekről írt recenzióiban a könnyed, szinte már-már olvasmányos stílust ugyanúgy, ahogy Czine Mihályéiban is. Ők ketten arról győztek meg, hogy lehet egyszerűen, érthetően írni olyan müvekről is, amelyeknek az olvasása számukra is nehézséget okozhat. Gondolatmenetét követni tudja mind az igényes, mind az átlagolvasó. S ami az egészben a legfontosabb, hogy Pomogáts könyvét olvasva világossá válik mindenki előtt, hogyan került Cselényi az érthetőség gömöri hegyaljáról a nehezen, alig vagy sokaknak mégis nehezen vagy egyáltalán nem értelmezhető hegytetőre. Pomogáts szerint a nagy út megtételéhez, illetve a felfedezett új ismeretek megszerzéséhez szükségeltetett számára a vándorboton kívül a párizsi Bakony és a Magyar Műhely, a legjelentősebb európai világvárosok és könyvtárak közelsége, és annak a legfontosabbnak a felismerése, hogy a világ egyetemes prózáját és költészetét olvasva még mindig lehet új a nap alatt, s neki ezt az új napot, napjárást kell követnie. Amikor mindezek történtek, még a kemény diktatúra éveit éltük, s lehet, sőt minden bizonnyal a „van új a Nap alatt” felismerésébe erősen belejátszhatott az is , hogy hazavergődve egy-egy párizsi útjáról, Cselényi nem kezdhette úgy a vallomását, hogy „látnátok feleim szümtükkel”, amit én láttam, tapasztaltam, éltem a világnak mocskos, „rosszabbik” felén, mert akkor 2008-ban biztosan nem jelenhetett volna meg róla Pomogáts Béla monográfiája! És talán én sem lennék köztetek, s főleg nem lennék az, aki lettem: Kassáknál is rosszabb sorsra kárhoztatott, mindig újító, mindig kísérletező avantgárd költő! Akibe az rúgott bele, aki akart, és nemcsak a pártállami években, hanem a rendszerváltás után is. Ez volt számára a fájdalmasabb, mert hiszen a sok megpróbáltatás után a fiatalabb írók, költők némelyike is élve próbálta eltemetni őt. Én persze azt is feltételezem, amit esetleg még a kitűnő szemű Pomogáts sem vett észre, hogy Cselé- nyit néhányszori párizsi útja arra a belátásra is vezethette, hogy neki most már úgy kell szolgálnia a „mindig van új a Nap alatt” költészetét, annak megannyi újító formájával, hogy főleg a hatalom titkosrendőri ruhába bújtatott emberei, akik nyugat-, illetve külföldjáró útjai után árgus szemekkel figyelik, ne értsék őt! Merem állítani, sem a tartótisztek, sem a jelentéstevők nem tudták a modem Cselényi-versekből kihámozni a mondanivalót. Ez messze meghaladta volna az erejüket. Éppen ezért nyugodtan, minden köntörfalazás nélkül jelenthette ki a modem költészeti formákat KÖNYVRŐL KÖNYVRE
