Irodalmi Szemle, 2007
2007/10 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Tőzsér Árpád költészete (1) (tanulmány)
Fonod Zoltán szemgödreiben, / a haza szájában / s Európa véredényrendszerében”. Mittel úr Közép- Európát jelenti meg az „érzékenység minden irány nélkül” köztes állapotát. Mindez o- lyan korszakban történt, amikor a „menekülés mítosza”, a „szenvedés mítosza” tárgya lett nemcsak a költészetnek, hanem a kisebbségi magyar prózairodalomnak is (Rácz Olivér, Dobos László, Mács József, Monoszlóy Dezső). Groteszk elemekben, megoldásokban bővelkedik a Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról. Mittel úr a bazini elmegyógyintézet lakójaként jelenik meg a versben, „volt pénze,/ csak hűtőszekrénye s családja nem volt”, s „lelke/ akkoriban úgy lengett ide-oda, múltból jelenbe/... akár a spiritisztáké,.../ semmi sem volt azonos önnönmagával”. A vers egy későbbi kötetben (TörténetekMittel úrról... 1989) jelentős változáson esett át, (egyik versszaka módosult), befejezésében pedig kiegészült. Mittel úr rádöbben arra, „mi az a furcsa erő,/ amely a gombát, azaz a magánvalót/ az érzékek csápjai nélkül is/ kosarába teheti...” Amikor egy beszélgetésben az „ős” után kutattam, meg arról vallattam a költőt, Mittel úr szimbólum vagy maszk, netán alakcsere, a proteuszi alkat megjelenítésére, melyben a citoyen-ember eszményeiből, csalódásaiból is öröklődött valami, egyáltalán: Zbigniew Herbert Cogitója, vagy Kálnoky László Homálynoki Szaniszlója volt a példa, a válasz így szólt: „... a Mittel-versek a korábbi Közép-Európa-elképzeléseim paródiái... míg komolyan vettem Közép-Európa-eszméi- met, addig a kutya sem figyelt föl rájuk, de amikor kétségbeesésemben el kezdtem önmagámon, azaz a megszemélyesített Közép-Európán gúnyolódni, egyszeriben »sikeres lettem«. A kezdet kezdetén tehát volt a csalódás, aztán jött a kiábrándulás, és Homálynoki Szaniszló! A többit, az alakcseréket, a kalandozás szenvedélyét, a relativizmust aztán már a látszólag torz, kötetlen forma hozta magával, a szövegalkalom megszülte a maga tolvaját: a citoyen-ember paródiáját, egyszóval Mittel urat.”37 Kálnoky lírája feltehetően azt a költőt is elérhető közeibe hozta számára, akit ezekben az években „a prométheuszi teremtő erő s a baudelaire-i szenvedés” (Rónay László) egyaránt jellemzett. Családtörténetként jelenik meg a kötetben az Egy felkoncolt születésnap nézőterén című négyrészes kompozíció. Az „emléktelenség” idején, midőn „Platón ősembere a barlang szájában háttal ül a valóságos tárgyaknak”, idéződnek benne az emlékek, melyek „egy idegen látomásai” - emlékek emlékei - is lehetnének, „mikor még boldog voltam” s „Mint óriás mellkasban jártam / a szülőföld meleg üregeiben, / A mi házunk a szív volt, / dobogott megállás nélkül”. Az ezt követő (Prehistória) vallomásos epikusán előadott, első személyben elmondott fejezetében a családtörténet, a „pogány Tőzsérek”, a „pásztorősök” megrázó képei, eseményei, „két család honfoglalása” tárul elénk, mely „tarka sorsot” ígért a születő fiúnak: „ ... albérleteket a nemzet szemgödreiben, / a haza szájában / a Közép-Európa véredényeiben”. Aligha véletlen, hogy a személyi genezis szó szerint ismétli meg a Bejárat Mittel úr emlékeibe című vers sorsvallomásait, melyet korábban a közép-európai sorstársak panaszoltak fel Mittel úrnak Moszkvában a Gosztyinyica Szálló hetedik emeletén. Megrázó, lírai vallomás ez az alkotás, ott zakatol benne (hagyományos lírai eszközökkel!) a megélt történelem, minden képtelenségeivel, s azzal a megmásíthatatlan ténnyel, hogy a „vasárnap délelőtti csendben” „nem a nemzet vajúdott, / a csapzott hajú fiatal asszony / egyedül küzdött a saját és a / gyermeke életéért”.
