Irodalmi Szemle, 2007
2007/10 - POZSONYI PÁHOLY - „...az író mindig olyan, amilyennek a fiatalok látják” (?!) (H. Nagy Péter előadása, beszélgetés) Vendég: Cselényi László, vitavezető: Tőzsér Árpád
POZSONYI PÁHOLY kező impulzusok, olyan értelemben, hogy ha be tud épülni az olvasáskultúrába, akkor a Cselényi-olvasás is ilyen értelemben nyer vele. Végh László szintén. Természetesen Papp Tibor, Nagy Pál, Bujdosó Alpár, tehát a Magyar Műhely klasszikus triásza, ők szövegszerűen is bele vannak dolgozva bizonyos helyeken az Aleatóriába, például Nagy Pál-idézetek, a Nem görög a harasztból, ami egy multimediális kompozíció volt. Erre többször is utal a szöveg. Itt is igen fontos, hogy a saját hagyományát nemcsak egycentrumú valamiként képzeli el, és fokozatosan ahhoz kellene visszacsatolni, hanem rendkívüli módon szélesíti ezt a mezőt, például a Nagy Pál-utalásokon keresztül. Erdély Miklós - most már született róla szakdolgozat is, doktori értekezés is - nagyon sokáig kiesett a magyar kultúraértésből. Hajas Tibor detto, Ladik Katalin, szintén Újvidék. Nagyon fontos Kemenes Géfin László, bár ő ugye, Kanadában, illetve az Államokban tanít, Bakucz, tehát az Arkánum folyóirat. Ezek azok, akikből Deréky Pál ösz- szeállítana egy olyan kánont, amelyből megérthetők bizonyos neoavantgárd tendenciák. Cselényit is természetesen ezek között említi, és úgy fogalmaz, hogy bizonyos műveik elláthatók volnának ezzel a történeti pozícióval, és ez, szerintem nagyon fontos tapasztalat. Nagy valószínűséggel a magyar költészet felől érkező olvasási impulzusok sokkal inkább a klasszikus versek felől érkezhettek, s ezért volt fontos ez a bizonyos neoavantgárd áttörés, amely azonban olyan hagyományképleteket kezdett el működtetni, amelyek idegenek voltak abban az időben. És ez természetes. Most már nem azok, ilyen értelemben az olvasó dolga most már nem az, hogy meghökkenjen ezeken a szövegeken, hanem, hogy ténylegesen nézze meg a szöveg tapasztalatát és azt, hogy az miképpen és hogyan olvasható/nézhető. Tőzsér Árpád: Szabad a gazda. Várom a következő hozzászólót. Ha nincs, akkor megint én vagyok kénytelen beszélni. Kérdésem van az előadóhoz. Mallarmé neve elég gyakran elhangzott itt, szó volt a Kockadobásró 1, ez a nagy francia költő egyik művének a címe, s ezzel hozta kapcsolatba az előadó az aleatória szót is. Helyesen. Tudni kell ugyanis, gondolom, sokan tudják is, hogy az aleatória a latin „alea”, azaz „kocka” szóból eredeztethető. A kocka pedig Horatius óta - ő használja először a kocka toposzát egy versében - a szerencse szimbóluma. Ellentéte a törvény, vagy ha úgy tetszik, Isten. Másként közelítve a dolgot: egyik oldalon van az ember mint a véletlen megtestesülése és a kocka mint a véletlen és így közvetve az ember jelképe, a másik oldalon pedig Isten mint a törvény letéteményese. A Horatius és Mallarmé közötti idő pedig, azt hiszem, könnyen leírható a Törvény és a Véletlen koordinátái között: hogyan került az Ember az antik istenek, a középkori Mindenható és a modern Törvény hatalmából a Véletlen, a valószínűségszámítás, a Relativitás hatalmába. A kérdésem pedig a következő: Cselényi költészetében a véletlent nagyon sok vonatkozásban, sok összefüggésben megnevezted, de működik-e vajon a Cselényi-féle téridőben a Törvény is? S ha igen, hogyan? H. Nagy Péter: Ez nagyon jó kérdés. De a válaszom előtt valamit még hozzátennék. Horatius, az antikok pontosan azért vetnek kockát, hogy a törvényt megpróbálják kiszámítani. Mallarmé viszont azt mondja, hogy a kockadobás soha nem törli el a véletlent, ilyen szempontból ott valami más kezd el működni. Tőzsér Árpád: Egyetlen tárgyi megjegyzés. Az eredeti, francia szövegben a
