Irodalmi Szemle, 2007
2007/9 - Alabán Ferenc: Az irodalomértés táguló területei (2) (A változások vetületei az irodalomtanításban, jegyzetek)
Az irodalomértés táguló területei (2) telét: a kultúraközvetítést nem célszerű erőltetni, de a tisztán kommunikációfejlesztő szempontok sem bizonyulnak elégségesnek. A különféle iskolaformák megléte sem könnyíti a helyzetet, így az esetleges központi szabályozásnak sem szabad elfeledkeznie arról, hogy nem szabad korlátoznia a tanári és a módszertani szabadságot. Ahogy változik az irodalom, úgy kell változnia az irodalomtanításnak is. A tantárgystruktúrát illetően az irodalomtanításban egyre jobban jelen kell lennie az o- lyan alkotásoknak, amelyek az egymás mellett élő kulturális, etnikai, vallási, társadalmi rétegekre irányítják a figyelmet. Ennek nagy demokratizáló hatása is van. Másrészt, az értékrendváltozás következtében meggondolás tárgyává kell tenni azt, hogy az alapiskolai és középiskolai tananyagból mely szerzőket és mely műalkotásokat kell kihagyni, pontosabban átutalni a főiskolai és egyetemi szakoktatásba. Azokról a művekről van szó, amelyeknek az esztétikai érték mellett (esetenként azt meghaladva) más egyéb, így történeti, dokumentatív funkciójuk és értékük van. Az alapiskolai és a középiskolai tanításból nem szabad kizárni az ún. „tömegirodalom” alkotásait, valamint a filmet, a köznapi szövegeket, a videót és a reklámot sem. Szükséges megismertetni a diákokat további médiumokkal és nyilvánvalóvá kell tenni számukra, miben különbözik az egyik művészet jelrendszere a másikétól, meg kell értetni velük, hogy milyen olvasói (befogadói) reakcióra épít a lektűr, az akciófilm és a bűnügyi regény, s hogy milyen szempontjai vannak egy müveit embernek, amikor a médiumok és műfajok között választ. Az újraértelmezett fogalomrendszerrel működő, filozófiai alapozású irodalom- tanításnak bizonyára több szemléleti-stratégiai változata lehetséges. A hipotézis reális lehet, hiszen elképzelhető egy, a hagyományosnak tekinthető kultúraközvetítésen, a tantárgyak integrációján, a határozott személyiségfejlesztésen alapuló program létrehozása, s lehetne olyan tanterv is, mely lehetővé teszi a komplex esztétikai szemléletű tanítást, a hangsúlyozott kommunikáció fejlesztését és a leghatékonyabb módszerek érvényesítését. Valóságosan elképzelhető egy rendszer, amely felvállalja a tehetség- gondozást, s nem feledkezik meg a felzárkóztatásról, s egyidejűleg magas szinten biztosítja a normál tanítást. Mindemellett teret ad a különböző tanártípusoknak. Csak éppen a legjobb szakembereknek kell mindezt átgondolni, megvitatni és megalkotni, még akkor is, ha nem lesz küzdelmektől és akadályoktól mentes a megformálás. A kronológiától a hermeneutikáig Az alapiskolai és középiskolai irodalomtanításban a tananyag hosszú évtizedeken át a kronológia (időrendi beosztás) fonalára volt felfűzve. A tananyag ilyen elrendezése és felépítése egyfajta hagyomány tiszteleteként és bevált módú kezeléseként volt értelmezhető. Számos előnye mellett azonban több vonatkozással nem számolt, így azzal sem, hogy milyen életkori sajátosságai vannak az olvasó diáknak, s hogy a befogadó (legyen az diák) általában nem a művek keletkezésének időrendjét követve válogatja meg olvasnivalóját. A középiskolai irodalomtanítás (irodalomtörténeti fok) programszerűen is a tananyag kronologikus elrendezését és feldolgozását
