Irodalmi Szemle, 2007
2007/9 - Gál Sándor: Tokaji aszú (2) (Emlékek és gondolatok a Tokaji írótábor évtizedeiről, esszé)
Gál Sándor szuverenitását, és ez az egység ma megbízhatóan működik, mert a történelem és az irodalom rendező elve nem a politika, hanem az idő, és az idő nem elválaszt, hanem összefoglal: ami a nemzet számára fontos és használható, azt kiválasztja, megőrzi és közösségi tudattá emeli, ami pedig használhatatlan, az az időben, az idő törvénye szerint szerteporlad. Ha valamit még a mi nemzedékünk elvégezhet, akkor az nem más, mint ennek a kiküzdött szuverenitásnak és egységnek a gazdagítása, megőrzése és továbbadása. Tudatosítani kell azt a kicsinységet, hogy minden belső ellentét e szuverenitást gyengíti, hogy minden egymás ellen való feszülésünk megannyi szellemi Trianon lesz. Úgy érzem, elérkezett az ideje annak, hogy a régiók valóban határok nélküli térségekké szerveződjenek, hogy a befejezetlen forradalmakat az idő teremtő békévé oldja. Ezt azért tartom felettébb időszerű és sürgető feladatnak, mert ha nem közösen jutunk át a harmadik évezredbe, megtörténhet, hogy végleg itt rekedünk a huszadik században. Az idei Tokaji írótábor programja - reményeim szerint - ehhez a közös átkeléshez jelölheti ki a helyes utat mindannyiunk számára.” A Rákóczi pincében a megnyitót követően még egy megtisztelő feladatnak is eleget kellett tennem. Ugyanis a kuratórium három tagja, Hubay Miklós, Hegyi Imre és Lengyel Balázs abban az évben töltötte be 80. életévét. Az írótábor nevében köszöntöttem a jubilánsokat, s a hagyományokhoz híven mindhármukat megajándékoztuk egy-egy tokaji boroshordóval. Már a 26. rendezvény előkészítése során többször is felmerült bennem az a gondolat, hogy a befogadó várost, Tokajt valamilyen módon illene megbecsülnünk azért az áldozatvállalásért, amelyet folyamatosan biztosít az írótábor számára. Ebbéli szándékomat elmondtam Sáray Lászlónak, a kuratórium titkárának, aki e szándékkal egyetértett. Ezért, már korábban, azt javasoltam Sáray Lászlónak, hogy az írótábor idejére jelképesen tegyük meg Tokajt a magyar irodalom fővárosának. Végül is azt Sáray László is jónak vélte, én elkészítettem az adományozó okirat szövegét, ő pedig Miskolcon elkészíttette magát az okiratot. A tanácskozás érdemi kezdete előtt ezt az addig titokban tartott szándékot az alábbiakkal terjesztettem az írótábor tagsága elé: „Mielőtt ide érkeztem volna Tokajba, jó ideje azon töprengtem, hogy Tokaj városa több mint 25 esztendeje ad otthont ennek a tábornak, és a Tokaji írótábor valamilyen módon ennek a városnak megköszönhetné ezt a kedvességet, ezért szeretnék egy javaslatot tenni: Tokaj városát jelképesen tegyük meg a magyar irodalom fővárosává. Én azt szeretném, és szívesen venném, ha az írótábor tagsága valamilyen módon megszavazná vagy kifejezné ennek a szándéknak az elfogadását.” A javaslatot közfelkiáltással és egyetértő tapssal nyugtázta az írótábor közössége. így nem volt más hátra, minthogy felolvassam a már előkészített oklevél szövegét: „Adományozó okirat. Tokaj városa több mint negyed százada ad otthont a Tokaji írótábornak és a világ minden szegletéből ideérkező magyar íróknak. Megköszönve a tekintetes városnak és önkormányzatának e kivételes értékű bizalmát és a
