Irodalmi Szemle, 2007
2007/9 - KÖSZÖNTJÜK A 90 ÉVES TURCZEL LAJOST - Szeberényi Zoltán: Az irodalom vonzásában (Alkalmi szemlélődés Turczel Lajos alkotóműhelyében, esszé)
Szeberényi Zoltán Az ötvenes évek közepe táján Turczel - feltehetően tanszéki feladatként - átmenetileg komparatisztikai kutatásokba kezdett. A XJX. századi szlovák-magyar irodalmi kapcsolatokat vizsgálta a kor kiemelkedő szlovák prózaírói műveinek tükrében. Az ebben a témakörben születő tanulmányai tanúsítják, hogy ezen a kényes, nagy körültekintést igénylő területen is otthonosan mozog, munkái máig forrásértékűek. Turczelt sokat foglalkoztatta a realizmus, illetve a kritikai realizmus fogalma, lényegi mibenléte. Több feltűnést keltő előadás tartott erről a témáról, s ha nyíltan nem is fogalmazhatta meg, a sorok között elejtett megjegyzéseiből, célzásaiból világosan kiderül, hogy sohasem fogadta el az ún. szocialista realizmus mesterséges konstrukcióját. Nem véletlen, hogy a realizmus szlovák úttörőinek, a romantikából épphogy kilábalt alkotóinak (Kukučín, Jesenský, Hviezdoslav) műveit vette szemügyre. A legalaposabban Martin Kukučín főművének, a Ház a domboldalon (1904) című regénynek realisztikus vonásait vizsgálta. A kor szlovák írói közül Kukučín küzdött a legkövetkezetesebben a nép felemeléséért, a társadalmi egyenlőtlenségek megszüntetéséért, a kiváltságok eltörléséért. Érdemeiből sokat levon, hogy a problémák megoldására csupán utópisztikus elképzelései voltak (Kukučín társadalmi illúziói a Ház a domboldalon című regényében, 1956). Janko Jesenský életművéből a Demokratákat elemzi a realizmus ismérvei és a korabeli társadalmi mozgás, a szociális problémák felől. Humorát, ironikus látásmódját, a kisemberek iránti vonzalmát, a témaválasztásait Mikszáthtal rokonítja. Jesenský is a realisztikus társadalomrajz, a hiteles, vérbő jellemek rajzolásának művészetével tűnik ki. Műve a polgári társadalom átfogó tablója, tipikus kisvárosi figurákkal, fordulatos, anekdotikus epizódokkal, melyet a szatirikus ábrázolásmód, a kíméletlen irónia leleplező jellegűvé színez. Turczel az ötvenes évek második felében felhagy a szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok kutatásával. Utolsó komparatisztikai műve - Pavol Országh Hviezdoslav és a Kisfaludy Társaság — 1958-ban jelent meg. Ezzel lezárult Turczel pályájának az a korszaka, melyet a pályamódosítást követő pozsonyi beilleszkedés és kibontakozás éveinek (1954-1957) nevezhetünk. Ennek az időszaknak a szorgalmas és igen változatos tematikájú publikációs tevékenység az egyik jellemzője, írásaiból a lelkes és tájékozott olvasó hangja szól, a legmélyebb olvasói élményeit formálta esszékké, tanulmányokká. Vallomásos jellegű írásai tanúsítják, hogy irodalmi érdeklődését jelentősen alakította az örök emberi értékekbe, a haladásba vetett hite. A társadalmi prosperitás kezdeményezőire figyelt, az etikus-humanista magatartásra keresett példát és bátorítást az irodalomban. A különféle évfordulók, irodalmi-kulturális események kapcsán írt cikkei, emlékező-értékelő tanulmányai az emberi haladás és felemelkedés, a szabadság és demokrácia eszméinek művészeit, bátor úttörőit idézik. A világirodalomból Swift, Cervantes, Whitman, Chevallier, a magyar irodalomból Arany János, Csokonai, Tömörkény és mások nevével és művével találkozhatunk. Érdemes felidézni egyik legkedvesebb, általa világirodalmi rangúnak tartott, az irodalomtörténet által méltatlanul marginálisan
