Irodalmi Szemle, 2007

2007/9 - KÖSZÖNTJÜK A 90 ÉVES TURCZEL LAJOST - Duba Gyula: „...munkássága az egyetemes magyar kulturális tudat része”(esszé)

Duba Gyula

jának” a tisztségét! Nem választott helyzet ez, vállalt inkább! Majd a pedagóguskritikus mellé felzárkózik írás és szolgálat című kötetében (1964) az értékfogalmazó esztéta és hiteles létfilozófus, Fábry Zoltán nyomdokain halad, őt tartja példaképének. De más is tőle, nem mindenben azonosul vele, szellemi társként is önálló egyéniség. A jelenre figyelve érzékenyen hallgatja az idő szavát. Erőt nyer a múltból, de a mában él. Pályaképeiben, részletes kor- és körképeiben, összegező tanulmányaiban mintha már éreznénk a Két kor mezsgyéjén megírására való törekvést.

Ez a klasszikus munkája egy alapozó jellegében is eredményes és szerencsésnek mondható évtized munkájának a csúcsa lesz. Már akkor nyilvánvaló volt, hogy a könyv írásbeli kultúránk alapműve! Feltárja kisebbségi gyökereinket, megláttatja irodalmunk szellemi eszmélkedésének kezdeteit. Az alapozódást, az anyagi és gondolati feltételrendszert, az intézményes kultúra szerkezetét! Előszavában művét marxista irányultságúnak nevezi. De munkáját teljes módon valósítja meg. Nem szemlélődik szűk körű eszmei kizárólagosságon belül, hanem anyagát tudományos objektivitással vizsgálja, összességében és elfogulatlanul elemzi. Az esz- széisztikus módszert mellőzve „a pozitivista tárgy- és tényszerűséggel rögzítő, objektív rendszerezést és felmérést” teszi módszerévé. Elfogulatlan múltképet nyújt tárgyilagos nyelvezettel! Míg Fábrynál néha romantikusnak tűnő, líraisággal árnyalt érzelmi archaizmust (is) érzünk, Turczel tudós realista, néha érzékenyen lírai, de romantikus szenvedélyre nem hajlamos. Mintha az érzékeny gondolkodó és valósághű reformer azonos értelemben szóló, bár talán ellentmondásosnak tűnő egységét testesítené meg! Fábryban benne élnek, cipeli a magyar múlt kaotikus történelmi terheit, Turczel egyidős valóságával és történeti érzékenységével is a jelenben él. Fábry a múlttal összevetve analizál, Turczel általa megélt új bölcseleti valóságképet teremt.

Mint már mondottam, idősebb létére is egy közülünk, nemzedéktárs, egyí- vású, bár korosabb, Fábry „szenthangú orákulum” lehetett, Turczel mindennapi barát! Közeli kortárs és sorstárs. Akár az egykori falu fiatal társadalmában az „első legény”! Mindenki ráfigyel, mert szavának súlya van. De még a gazda-gazdatiszt fogalompár sem alkalmi szójáték, bár talán a véletlen műve, mégis lényegi jelentéssel bír. Maga Turczel is szívesen használ, különösen kezdetben, a földművelés körébe vágó fogalmakat, mint mélyszántás, termésátlag, a mezsgye sem véletlen, mintha az irodalmi mezőség is valamiféle termőtalaj lenne számára. S az író munkája szántás-vetés-aratás! Jeléül annak, hogy mélyen benne, lelkében él a faluvilág és értékeivel táplálja intellektusát, erősíti valóságlátását, meghatározza realizmusát! De lírai értelemben is hat rá, árnyalja nyelvezetét, költői képekre, hasonlatokra készteti, formálja érzéseit, komolyságra inti s így játékos képzelődésre nem hajlamos!

így válik munkáiban az életünk írásbeliséggé, sorsunk irodalmi jelenséggé, létünk történelmi ténnyé. Megidézett műve azért is öntudatunkat alapozó érték, mert közvetve számba veszi a „szlovenszkóiság” fogalomkörét, érzékelteti régiónk magyar kultúrájának a „lelkiségét”. Rendszerezi születése jegyeit, megalapozódá-