Irodalmi Szemle, 2007

2007/9 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (Németh László munkásságáról)

Magyar líra és epika a 20. században (17)

léthelyzetének dimenzióit idézik fel, hanem társadalmi közegben példázzák érték, küldetés és minőségeszme tragikus aláhullását.”|38)

Két remekmű. A Gyász (1935) és az Iszony (1947) Németh Lászlónak az a két regénye, amely őt a 20. század legnagyobb magyar íróinak sorába emeli. Mindkét regény paraszti környezetben játszódik, mégsem parasztregények abban az értelemben, ahogy Móricz Pillangója vagy Veres Péter és Szabó Pál regényei. Ezekben a regényekben Kurátor Zsófi és Kárász Nelli történetét az írónak valóban sikerült személyiségük egyetemes léthelyzetének dimenzióiban megragadnia; más szóval: kiragadni őket vidéki-paraszti partikularitásukból és felmutatni sorsukban azt, ami általános. Kurátor Zsófi is, Kárász Nelli is összetett és ellentmondásos személyiségek, akik mintegy alkatukban hordozzák végzetüket, személyiségük tragikus torzulásait. Mind a ketten különbek, mint azok a szomszédok, rokonok, családtagok, akik körülveszik őket. Kurátor Zsófi, a Gyász főhőse, férje és gyereke halála után kötelességének érzi (és a falu erkölcse is így kívánja), hogy elfojtsa minden természetes vágyát és ösztönét, mintegy örökre belekövüljön gyászába, vagy másképpen szólva: fiatalon belevénüljön az életbe, célt és értelmet az életének nem látva többé. „A testet próbálja itt leépíteni a lélek, a testit akarja háttérbe szorítani, de ezzel a lélek nem erősödik, legföljebb a személyiség torzul el.”<39)

Ahogy Kurátor Zsófit, úgy az Iszony főhősét, Kárász Nellit is magányra ítéli alkata. Férje, az életvidám, de felszínes Takaró Sanyi nem rossz ember, alkatilag azonban ellenpólusa a szigorú, puritán, az élet minőségét tekintve igényes Nelli- nek. Nelli képtelen a megalkuvásra, gőgös lesz és különc, végül pedig férje gyilkosa. Mind Kurátor Zsófi, mind Kárász Nelli olyan öntörvényű személyiségek, a- kik az élet igazságtalanságaiba vagy langyos pragmatizmusába képtelenek belenyugodni, akiknek számára az alkalmazkodás személyiségük elvesztésével lenne egyenlő. így viszont életidegen különcök és szörnyetegek lesznek. Nem véletlen, hogy e regények néhány kritikusát a főszereplő nőalakok a görög sorstragédiák szereplőire emlékeztették. „Görög isten vagy protestáns? Mily közel van egymáshoz a kettő itten. A végzet, a predesztináció istene” - írja a Gyászról Illyés Gyula 1936-ban.(40) De ugyanilyen joggal beszélhetnénk más Németh-regények nőalakjainak mitologikus aurájáról is. Németh László archetípusokat keres és meg is találja őket. Éppen ennek köszönhető, hogy mind a Gyász, mind az Iszony több, mint szokványos társadalmi és lélektani regény, noha közben persze ez is, az is.

Németh László a Gyászban és az Iszonyban kamatoztatja a legmerészebben azokat a regénypoétikai tanulságokat, amelyeket a 20. századi regénytípusokat tanulmányozva szűrt le. A móriczi realista regényt értelmezi át, egy új regénytípust teremtve meg a magyar irodalomban úgy, hogy mindeközben megőrzi a móriczi próza környezetrajzának, típusalkotásának és jellemábrázolásának plaszticitását. Poétikai újításai ezért Déryénél vagy Máraiénál kevésbé tűnnek radikálisnak, hogy Szentkuthy Miklóst ne is említsük. Németh László realista epikája szinte észrevétlenül szívja fel a modernista hatásokat, „...a szociológiát a viselkedéstannal olvasz