Irodalmi Szemle, 2007
2007/9 - Tóth Elemér versei (Ének nagyapámról, Vers az anyanyelvről, Fecskék, Szép emberséggel…, Beszéd a jövőért)
Tóth Elemér versei r Ének nagyapámról I Nagyapám udvaron ágál, tyúkokkal hadakozik. Kezében vasvilla villog, valahol kutya vonít. Csizmáján botlik a napfény, lajbija varjú szárnya, hófehér inge világít, bele a tüzes nyárba. Szavában somolygás táncol - tűrömolajba lépett. „Unokám, eszünk-e márna tyúkpecsenye ebédet?” Kiscsikó nyargal - én vagyok! Huss! A tyúkok szaladnak. „Legalább egyet, nagyapó, hagyjunk meg azért magnak!” Nagyapám udvaron ágál, ragyog körötte minden. Villáján botlik a napfény, úgy áll ott, mint az Isten! II Szegény öregapám mindig a tisztesség útján járt. A fia hasonlóan, és ugyanúgy mi, unokák. Ez volt a rend, a házunké, de ez a falué is. Az „igen” - igent, a „nem” - nemet jelentett még akkor. Dolgoztunk, daloltunk, s olykor kacagtunk vagy búsultunk, ahogy az idő hozta, s kívánta az illendőség.
