Irodalmi Szemle, 2007
2007/7 - TALLÓZÓ - Papp Tibor: Avantgárd szemmel - költőkről, könyvekről (Elfelejtett költők Kassák köréből)
TALLÓZÓ pektusa (ajelölt tárgy - vagy cselekvés - formája, színe, anyaga, célja, helye kon- notációja) összerokonítja a fogalmakat, elfogadhatóvá teszi az első pillantásra elfogadhatatlan viszonyt. Például a Próza : 23 második sorában („Ujjai hegyén a gyomra imádkozik”) az imádkozás valamilyen óhajra utal, ugyanakkor az óhaj, az étel utáni vágy, az éhség természetes velejárója a gyomornak; más vonatkozásban, az imádkozáshoz hozzátartozik az összetett kéz, hozzátartoznak az összekulcsolt ujjak. A költői kép logikája, összetevőinek affinitása, ilyen megvilágításban már semmi kívánnivalót nem hagy maga után. Az ember, aki az útra lép, akinek „vál- lain városok ülnek”, igenis, ujjai hegyén éhez, gyomra az ujjai hegyén imádkozik. A következő sorok is ezt az ujjbegyen fohászkodó éhséget fejezik ki:„Kenyerek!/Gyümölcsök!/Gyertek felém!”. A gyomor funkcióját az ujjbegyre átruházva érezteti Újvári Erzsi azt a végtagokat is kívánkozásba szédítő éhséget, ami génjeikbe lerakódva főleg azokat gyötri, és ott gyötör igazán, akik mellől - és ahonnan - ő jött. Ugyanezt mondja más szavakkal már a Próza : 16-bán is:„Pihenő tenyeretekben az asszonyok éhes gyomra sír”. Huszonöt évvel később hasonló átruházásnak lehetünk tanúi Pilinszky János Francia fogoly című versében: „... tenyerét, mely úgy tapadt a szájra / és úgy adott, hogy maga is evett!”. A Próza: 18- ban, melyben a proletár-asszonyi sors sötétségével hadakozik, azt írja, hogy „Ha nevetni akarunk a tányérok és mozsarak orgonáinak a szánkból. (...) Ha élni akarunk égő tornyokat építünk a hasunk fölé. (...) Ha el tudnánk szakadni a párunk meleg ágyékától, (...) Szemeinkből vizekre eresztenénk a kornyhák kéményeit.” Ebben a versben is konnotációk jól felépített hálózata köti össze a szavakat, és távoli összecsengések adnak értelmet a képeknek. Az erővonalak a kényszert idéző konyha és az extázis tüzével égő tornyok között ívelnek. Tányérok és mozsarak csörgése rontja meg a nők nevetését - viszont a férfi meleg ágyékához való kötődés (ami életet, örömöt, asszonyok hasán égő tornyot jelent) konyhára ítéli a feleséget. A helyzetének kiszolgáltatott nő szabadulni szeretne a konyhától, a konyhák kéményét vízre eresztené (mint a kivágott szálfát), mert a konyha, a konyhák kéménye nemcsak a minennapi főzést-mosást-pelenkázást-mosogatást jelképezi, hanem a hason égő torony ellentétét is: a gyönyör nélküli hétköznapokat, az anti- phalloszt. Megelőzve az izmus névadóit, verseiben remekül alkalmazza ő is a szürrealista technika fogásait, mint például arányaikban elütő dolgok realista kivitelű egymáshoz szelidítését. „...Az én számban tulipánok nőnek Gyomromban bárányok legelnek (...)
