Irodalmi Szemle, 2007
2007/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2007 - Tóth László: ”...a nyelv teremti, írja az írót” (Szalay Zoltán: Ártatlanság c. elbeszéléskötetéről)
Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2007 A történész tényfeltáró, rekonstruáló, kanonizáló, új értékrendeket és narra- tívákat kialakító munkája csak akkor válik társadalmi méretű tudássá, ha a közösség tagjai olvassák a munkákat, ismerik a feltárt adatokat, felismerik benne saját múltjukat, azzal azonosulni tudnak és akarnak. Lássuk be, kell hozzá jókora önbizalom és elszántság, hogy a posztmodern világ atomizálódó tendenciái közt felsej- leni lássunk olyan új és erős közösségformáló tényezőket, szereplőket, ideákat, amelyek tanulni kívánnának a történelemből. A történetíró a jelen és a jövő lehetőségeit, alternatíváit a folyamatos idő, az időfolyamat kontextuális összefüggéseinek megragadásával, rögzítésével és elbeszélésével kívánja befolyásolni. Eszközei tehát igencsak végesek. Mint ahogy minden látszat ellenére, arról is a történészek tehetnek a legkevesebbet, hogy mi marad fenn a történeti idő rostáján. Szarka László „...a nyelv teremti, írja az írót” (Szalay Zoltán Ártatlanság című elbeszéléskötetéhez) Szerencsés helyzetben vagyok: tudniillik előbb ismerhettem - szerkesztőjeként - Szalay Zoltán második könyvét, a Madách-Posoniumnál az idén megjelenő Nyelvjárás című regényét, mint - értékelőjeként - az elsőt, az ugyanitt tavaly napvilágot látott Ártatlanság című novellagyűjteményt. Miért e szerencsés helyzetem? Azért, mert ha igaz a tétel, hogy nem első könyvet írni gond, hanem másodikat, melynek illik túllépnie azon, elégedetten nyugtázhatom: fiatal - huszonkét éves - írónk ennek a feladatnak is gond nélkül megfelelt. Magyarán: a legteljesebben rászolgált a bizalomra, mely első kötetét megjelenéshez, illetve, ezen is túl, a mai napon, a mindig a megelőző esztendő legjobb elsőkötetes szerzőjét megillető Madách-Posonium-díjhoz juttatta. Persze, én azt is tudom, hogy Szalaynak tulajdonképpen a Nyelvjárás az első műve, évekkel korábban írta az Ártatlanságnál, s csak a kiadói műhelymunka és egyfajta véletlen indította úgy az alakulni kezdő szerzői bibliográfiát, ahogyan az végül is elindulni látszik. Vagyis én már azt is tudom, hogy ha a két mű megírásuk sorrendjében jelent volna meg, a Nyelvjárásnak is teljes joggal oda lehetett volna ítélni e mai díjat, ami nemcsak azt jelenti, hogy mostani mű-bírálóink az Ártatlanság díjazásával a lehető legszerencsésebben döntöttek, hanem azt is: bár szerzőnknek két első kötete is van, mindkettőt már eleve ama bizonyos második művének írta meg. Vagyis a lehető legbiztosabbra ment, s a véletlennek csupán megjelenésük sorrendjénél hagyott némi szerepet - önmaga s az írói mesterség kritériumainak komolyan vételében az esetlegességet, a véletlen- szerűséget a lehető leghatározottabban kizárta. De miért is jó olvasni tehát Szalay Zoltánnak ez a mostani, őt a legjobb elsőkötetes szerző díjára érdemesítő könyvét, illetve, ha nincs és nem is lehet még
