Irodalmi Szemle, 2007
2007/1 - Zirig Árpád versei (Magamba zárom..., Visszafelé élem..., Sötét szárnyakon)
Zirig Árpád versei mint megvert seregek vesztes csata után, összeborulva várnak a fázós völgyben. Fény nélküli levegőben merev bánat. Kiáltok. Az árnyak nem felelnek vissza. Az egész olyan, mint néma filmforgatás, bolyongok a tájban, én fáradt statiszta. Alakot ölt minden, ami formátlannak látszott. Képernyő fénye falnak ütközött. Est színeit a szél tépi, leszaggatja, tétovázom múlt, jelen és halál között. E versben már benne toporog a sötét, fiatal éveinket álmomban lesem, bezárnak minden ajtót, súlyos ablakot - már visszafelé élem nehéz életem. Sötét szárnyakon Erdő fái mögé lehull a nap, mi belőled szép volt, emléknek megmarad. Vállamra borul az alkony leple, jégkristályos est ragyog. Eljönnek-e aranyba vésve a remélt holnapok. Most hideg tél van, szomorú, sötét szárnyakon, lebeg felém a fájdalom.
