Irodalmi Szemle, 2007
2007/7 - Duba Gyula: Kassák titkai (esszé)
Duba Gyula áradásra hasonlítana, ám annál feszesebb és jóval rendezettebb, érzelmi logika és intuíciós szálak fűzik össze szövetét, saját benső törvényeinek engedelmeskedik. Mintha a költő ösztönvilága tudatosulna és hatalmas lendülettel a világra ömlene! Parttalannak tűnik fel s mégis zárt, az egész benyomását kelti. Kassák beszámol benne 1909. évi első nyugati csavargásáról, Göndörrel, a faszobrásszal indulnak Pozsonyig hajóval, majd gyalogosan tovább, aztán szétválnak, és Kassák Szittya Emillel belgiumi kitérővel érkezik Párizsba; a verset emóciók fűtik, de a gondolati szabadság kassáki fegyelme irányítja, hét esztendővel az Eposz Wagner maszkjában kiteljesedésként hat. Nem sokkal előtte adja ki a Máglyák énekelnek című kötetét, a Ma 1920. november 1-jei számában részletet közöl belőle. A Tanács- köztársaságot követő megtorlásnak állít emléket, a tabló fő aktorai darutollasok és csendőrök meg a rémület, higgadtan szemlélt apokaliptikus lázálom, megalázás és szenvedés tárgyilagosan megjelenítve. Az összefüggések mélyén bujkáló iszonyat és az idő zordsága dominál benne, a rettenet lírája szabad versben. Walt Whitman diadalmas természetélménye és a világölelés szabadsága után, Jack London elemi korlátlanság-ujjongását követően a Máglyák énekelnekben az elpusztított és megnyomorított szabadság görcse vonaglik. Talán korábban és kezdetlegesebben llosvai mondhatta így egykor vesztett csaták hírét-történetét, Kassák „énekében” költői képek és átélhető érzések hitelesítik a bánatot. A kétely mélypontja a vers! Emberi vonatkozásában „megvető” humánum és vigasztalan csalódás. De így is határozottság van benne, kassáki keménység. Belőle nő ki A ló meghal... oldottabb drámaisága, a költői út kezdeteinek élményvilága némi komikus látás és nyugod- tabb, emlékező hangvétel „magzatvizében” mártózva felenged, bizonyára az életösztön jótékony hatására. A 2x2-nek mint lapnak a jellege figyelemre méltó. Kassák rövid bevezetőben mondja el, hogy az első 32 oldal Németh Andoré, a másik 32 az övé. A maguk részét egymástól függetlenül szerkesztik, a két rész között diszharmónia és ellentmondások is elképzelhetők, miért ne?! A művészi szabadság mind az alkotás irányára, mind az ízlés minőségére érvényes! Ebben a bevezetőben írja a következőket: „A művész eleven tükör, és ha szemeid vannak, átadja neked a világot, mint ahogyan Mózes átadta egykor a két kőtáblát, melyben a hit és erő lakozott. De vannak kőtáblák és vannak táblakövek. És van úgy néha, hogy az ember átlát az éjszakán és van úgy néha, hogy a napban mindenki megvakul. A sors tehát, ami ide teremtett bennünket a földre, csak látszatra egyenlősített is bennünket. Különben mindenkijelenti önmagát és csak néha hozzáadja és néha elveszi magát a többiektől... az emberi felelősség is ezért mindig csak időszerű és e- gyéni lehet.” Ebben az időben kezdi írni a talán „legfurcsább” s ezért a legegyénibb verseit, a Számozott költeményekéi. Az első kettő 1921-ben jelenik meg a Magyar Újságban, az utolsó 1929-ben a Munkában. Egytől százig számozta őket, nincs címük. Összegyűjtve és képzőművészeti munkáival illusztrálva születésének 100. évfordulójára, 1987-ben adta ki a Szépirodalmi Könyvkiadó. Furcsa érzésünk támad
