Irodalmi Szemle, 2007
2007/7 - Duba Gyula: Kassák titkai (esszé)
Duba Gyula szegek kezében... fel a Duna mentén, egyre zöldebb folyók partján a források felé, Tótország felé. Hol néha tél van, és néha tavasz, és nyár meg ősz váltakoznak, de nem úgy, mint nagyvárosokban, melyekben az emberek találmányai és szövevényes emberi törekvések letompították és áttörték az évszakok testi erejét. Tótországban télnek, nyárnak, tavasznak még megőrződött a sorsszerűsége.” S még hozzáteszi, nem tudja, hívő-e Kassák vagy hitetlen, de írásai úgy sejtetik, „istenérzés, alkotóvá izzott érzése a létnek van megettük.” Amikor Kassák visszatekint életírásában ezekre az időkre, írói kezdeteire, megjegyzi, hogy „A kritikákat nem fogadtam valami különös érzéssel, amiket első könyveimről írtak, egyedül Lesznai Anna cikke mellett álltam meg... Nem vagyok istenhívő, nem vagyok vallásos... Amit ő az írásaim mögött érez, azt én élő, érző, gondolkozó emberségnek nevezem.” A fogadtatás tehát kedvező, felfigyel Kassákra az irodalom, avatott kritikusok látják meg benne az új hangot, a felelős reménységet, de csak Herceg Ferenc lapjának, az Új Időnek névtelen recenzense veszi észre benne a „lázadót”. Akkor már az élet mélyén s így az irodalomban is valami sejtelmes nyugtalanság fészkelődik, fiatal hangok és új kezdeményezések születnek, az európai irodalomban Proust kiadja Az eltűnt idő regényfolyama első kötetét (Swann), Apollinaire a kubista festőket, Cide A Vatikán pincéit és Gorkij önéletrajza első kötetét a Gyerekkort. Kassák komoly sikere, mintegy áttörése az Eposz Wagner maszkjában című verskötetével és Tett című folyóiratával következik be 1915-ben. Az első világháború második évében, Kassák önéletírásában így ítéli meg: „Az ember elvesztette a hatalmát önmaga fölött.” Wagnerét a Népszava sz.m. szignóval recen- zálja: „Kassák feláldozta a hagyományokat az új formáért, amelynek legszebb éke a plaszticitás. Lírája szélesen hömpölygő és távlatokat nyitó...” Kosztolányié a legfontosabb recenzió a Nyugatban: „Túl minden színpompán és muzsikán valami tiszta komolyság, valami nagy-nagy szeretet vonul végig az egészen... Kassák Lajos könyvének van egy nemes és egyszerű ékszere: a Fájdalom.” Kosztolányi meglátásának számos igazolását találjuk Kassák korai műveiben. írásainak érzelmi kisugárzása és morális küldetése, mintegy az író lelki beállítottsága és emberi mélysége a szenvedők iránti részvétben nyilvánul meg. Ez bizonyára alkati érzés, másrészt élettapasztalatai gyümölcse, a vidéki mezőváros é- letformájának és a felföldi történelemnek, sorsnak és lelkiségnek ösztönös magatartása, létfilozófiája, valamint szociális fogékonyság eredménye. Bizonyos fajta szláv-magyar emberség! A felföldi táj és népi együttélés sugallata. Világba vetette a nyugtalan tettvágy, a messianizmustól sem idegenkedő tudatosság és segítőkészség, és megtermékenyítette a korabeli művészet expresszív döbbenete. A korban szinte világdöbbenet! Nem ismer önmagára az emberiség. Mindez hogyan lehet? Felébredt az állatember s a béke korának büszke kultúrája, az esztétikus szépségek elsőbbsége beleveszett az öldöklés mocsarába, a humanizmus illúzió volt csupán? Az irodalom, a művészetek csalódnak önmagukban, hatékonyságukban és kifejező erejükben: a háború valóságát és romboló kisugárzását, a lélek kínját s a szenvedés
