Irodalmi Szemle, 2007
2007/6 - VENDÉGKRITIKA - Rácz I. Péter: Kettős élvezet - Amikor önmagaddal futsz össze (Vida Gergely: Rokokó karaoke című verseskötetéről)
Vendégkritika kompozicionális és az egyes versek poétikai összetettségéről, ezért pár kiragadott kettősségre (és többszöröseikre) hívnám fel a figyelmet. A kötetben helyet kapó versek nagy számban építenek az aleatória jelenségére. Aleatopoézis, mondhatnám a Rokokó karaoke költeményeiről. Az aleatória jelentése: „a szerencsétől függő” (lat.), használatában a véletlen elvére építő művészeti/olvasói/hallgatói eljárás. Nem véletlen, hogy a kocka („alea”) szótövet tartalmazza, ezért megkockáztatom, hogy a verselési kockázás szerencsejáték, amire a szócsonkoló, szójátékos Vida betű szerint (is) támaszkodik. Ráadásul paradox módon, hiszen a tudatos költői alkotás a véletlenek összjátékát használja a hatás eléréséhez. Ha észnél vagyunk, azaz Eszméletünknél - ahogy Vida több helyütt József Attilával mondhatjuk: „keresek bizonyosabbat, mint a kocka”, Vidánál viszont épp ama bizonyos a kocka. Példák tucatjai állhatnának itt: legyen elég a „nárcisz-szusz”, amely a mítoszi utalás miatt a tükör-fázist hívja elő (A kutyát elásva szakítás szonett): „arcodon nárcisz-szusz szöszmötöl”, amikor az aleatórikus egység önmagát szemlélő reflexión át eggyé válik önmagával: visszapillant. Hasonló tükröződés figyelhető meg az Ady és Petőfi költészetét literalizáló, paratextualizá- ló és parafrazeáló: Egy karbantartó lélek keserveinek leírása című versben is: „Nézni ekkor nem a nő szem-élyt, Hanem szúrósan a kredencet nézem én, Gravíros, vissza-pillantós felületén Keresek: no, hol lehetek éppen én.” Ahol végezetül a szexuális együtt(nem)lét az önkommentárok révén ismét a szétszálazhatatlan kettősségbe fut: „No, meg-húzódunk húsok tövisében, / mint kettő paralel egy darabig. Kettő hosszú / perszonál.” Hasonló tapasztalatban részesülünk a Férjezett egészen című vers (ad notam Semmiért egészen) beszélőjének perspektívaváltása révén. A megidézettség, az aleatória és a tükröződés sűrű szövedékében, ahol J. A. szövegkorpusza feszül rá a falusi disznóvágásra (Na, JA!) további feszültségmentes feszületek, azaz kereszthivatkozások foglalják egységbe a kötetet. A Duett egy korpuszra, a Na, JA! és (a mai költészetnek a kedvenc költőn át való figurázása) című versek a költői nyelv variabilitására, az értelem és jelentésképzés átstrukturálódására, a struktúrák fellazítására mutatnak rá „ugyanazon” sorok átkontextualizálása révén. A kötetben nagy számban jelenlévő szakítás-szonettek pedig a kötetszerkezet szakítószilárdságának mutatóiként egyben egy műfaji hagyomány újra- és átértelme- zői, megszakítói, hiszen a szerelmi-lírai műfaj átgondolására tesznek kísérletet. Azt gondolom, Vida kötetének - mely minden bizonnyal a mai magyar költészet élvonalába helyezi szerzőjét - egyik titka az ismerősség (többértelmű magára találás élményének) frissítő újdonságából adódik, mely játékos, zenei, hangzó, nyelvileg furfangos, elméletileg kimagasló, sokadszorra is kiismerhetetlen, és a- mely örömteli újraolvasásra késztet. Érdekes és egyben érzékekre ható.
