Irodalmi Szemle, 2007
2007/6 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Fellinger Károly: Jó szándék és önzetlenség (Tóth Elemér: Hol laknak a sünik című gyermekverskötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE tomimosok játszanak. A kerítésen kívülre ütik a labdát. A kétkedő művész pedig visszadobja. Valahogy ezt cselekszi Tóth Elemér is. Ettől a pillanattól fogva hallani a labda pattogását. És nem csupán a filmben, de a versekben is. Tóth Elemér verseskötetével, a Csillagménessel 1976-ban egy iskolai író-olvasó találkozón ismerkedtem meg. Én, a 12 éves fiú ekkor döbbentem rá, hogy ilyen verseket én is tudok, én is szeretnék írni, már mint ilyen klassz verseket. A verssorokat sajátjaimnak éreztem. A ritmus és az ütem önfeledt játékba hívott. A magyar nyelv virágoskertjében jártam ekkor. Ez az érzés megmaradt bennem a mai napig is. Ezek nélkül a versek nélkül talán el sem jutottam volna Nemes Nagy Ágnes verseihez, Pilinszky János tükörországába. Az 1988-ban megjelent válogatott verseskötete, az Őszi kert és Simkó Tibor Tikiriki-takarakja a gyermekköltészetünk csúcsa mind a mai napig. Tóth Elemér megint ír, újra közöl. A 2002-ben megjelent mesekönyve a Mese az aranykalapácsról után újra egy parányi felejthetetlen kavicsra lelt, hogy majd a Dunába hajítsa azt. A Hol laknak a sünik? méltó folytatása az életműnek. A versekből és a mesékből sugárzik a jó szándék, az önzetlenség. Egyfajta folytatása ez Móra Ferenc Kincskereső kisködmönének. Ott kezdődik, ahol amaz végződik, vagyis hogy a szeretet az élet. Tóth Elemér amikor ír, megpihen az idő rohanó hintáján, felnyergelve a felejtés szárnyas paripáit. Egyszerű hősei csodákkal bírók, ugyanis egyszeri emberek. Ahogy Móra Gergője rádöbben, hogy a jó tündér a szívben lakozik, úgy mondja nagyapó a kíváncsi Marika kérdésére, „Hol laknak a sünik? Hát ott, ahol a jó emberek élnek.” Ebben benne van a hétköznapi emberek bölcsessége és csavaros észjárása egyaránt. Aki elolvassa ezt a könyvet, legyen az gyermek vagy felnőtt, az elhiszi és nem csupán elképzeli, hogy a hitnek és a szeretetnek megtartó, már-már emberfeletti ereje van. Valahogy megérezzük magunkban a jót. Megtisztulva, úgymond elhisszük, természetesnek vesszük, hogy a mélyben töretlen az egység, hogy alapvetően jónak és a jóra születtünk. Azt is mondhatnám József Attila szóhasználatával, alapvetően tisztességesek vagyunk, amikor Tóth Elemért olvasunk. Tóth Elemér gyermeki lélekkel megáldott ember. Versei őszinték, meséi mécsest gyújtanak a mindennapok csodabarlangjában. A magyar nyelv igazi mestere. Ahogy az ajánlásban is olvasható, „nyelvi lelemény, pazar természeti leírások, formai gazdagság, életöröm, önfeledt gyermeki jótékonyság” jellemzi. Tóth Elemérnek nem tud nem hinni az olvasó. Mert ő is bízik az olvasóban, játszótársban „az egyszerűség szivárványszínű pántlikájában”, az igazság győzelmében. Bár ő a lélek búvára, versei, meséi mégsem érzelgős könnyzuhatagok. Az őszintesége védi meg ettől. Az olvasó nyugodtan álmodozhat, hiszen a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését. Álmodjunk hát mi is! Hogy is írja Truman Capote „aki nem álmodik, az éppen olyan, mint aki nem verejtékezik: a mérgező anyagok benn rekednek a szervezetében”. Tóth Elemér valamennyi verse, meséje, egyfajta kulcs, mégpedig titoknyitó.
