Irodalmi Szemle, 2007
2007/6 - Aniruddha Bahal: Aniruddha Bahal és a 13-as bunker (Gálik Ivett fordítása)
Aniruddha Bahal Islamuddin törzsőrmesternek érdeke, hogy rugdossa jól a seggedet a fitness tanfolyam alatt, még mielőtt a hadsereg megengedné, hogy ejtőernyőt vehess a kezedbe. Ezzel talán biztosítani akar a karrierjének egy pár lépést előre. Azt rebesgetik, hogy csakis az új fickókat szereti az alapkiképzésben. Ki nem állhatja, ha visszacsúszó maradékok világosítják fel az újoncokat arról, ő mekkora szemét. Szereti, ha mindenki magától jön rá. Nem a reguláris kilences emyősök kiképzésén veszel részt, hanem azon, amelyiket más ezredek tisztjei számára szerveznek. Ez valami új politika, hogy előre nem látható események miatt legyen tartalék. Szerencsére így megmenekülsz a kilences haladók számára fenntartott hókuszpókusztól, ami két nap alatt simán hazavágna elfekvő betegnek. De még így is, hogy a nagy szopatásnak csak a hígított verzióját é- led át, ez is remekül elcseszi a bioritmusodat, és rohamosan lelassítja a motorod fordulatszámát. Amit igazából senki sem óhajt, az újabb lehetőséget adni a törzsőrnek, hogy tesztelje rajta a fitness programját, cseszegesse a bioritmusát, s hogy egy életre átprogramozza azt hajnali ötös tréningekkel. Feltápászkodsz, és botorkálsz a rendelkezésedre álló másfél lábadon, aztán azt mondod magadnak: „A szentségit, a picsába azzal a lábujjai.” Gyorsítasz, és hamarosan még inkább rákapcsolsz, mert érzed, valamelyest tényleg enyhült a fájdalom. Sandy őrmester (doktor) valami varázslatot művelt. Ugyanakkor igaz az is, hogy az egész hólyagszar nem történt volna, ha Islamuddin törzsőr nem pakoltatja el a szekrényedbe a Nike surranóidat mindjárt a megérkezésed első napján. A hadsereg kizárólag a bőrbakancsos csávókat kedveli. Szereti stresszelni őket kicsit az első két héten a menetelés és terepfutás alatt. A fiúk a csoportodban már évek óta viselik a bakancsot. Te persze nem. „Vigyázz, nehogy tendinitiszt kapj. Az rosszabb, mint az idegösszeroppanás,” figyelmeztet az egyik haver a kilences ezredből. „Az meg mi?”, kérdezed te. „Úgy hangzik, mint valami marhakór.” Sajnálattal néz rád. „Az izmok a bokád mögött begyulladnak a megerőltetéstől. Nagyon vigyázz. Nekem az akadémián mindkét lábammal ez történt. Egy hétig nem tudtam járni.” Fogalmad sincs, hogy kellene óvatosan futnod, hogy ne kapj tendinitiszt, de a- zért állandóan ez jár az eszedben. Fura lépésformákat próbálgatsz, hátha ezzel elhárítod a veszélyét. Helyette viszont tutira megjelennek a hólyagok. Mindenesetre azok még mindig jobbak, mint amikor a terepfutás végén, a szálláshelyen, ebben az L alakú szobában lakó négy ember egyszerre veti le a bakancsát. A kutyáknak állítólag az embereknél ezerszer érzékenyebb a szaglásuk. Szerinted, ha egy kutya ilyenkor bejönne a szobába, biztos, hogy megdöglene. A múlt héten elméleti és gyakorlati órák voltak. Kétnapos repüléstörténeti dózis előzte meg a technikai felvilágosítást. Megismerkedsz az Ejtőernyős Testvériséggel, a Nemzetközi Szabványbizottság ezres mércéjével, ami a vörös sapka. Az eligazító a jegyzeteiből olvas:
