Irodalmi Szemle, 2007
2007/1 - Elek Tibor: „Hogy is kezdődött” (Tőzsér Árpád Genezis c. kötetéről, esszé)
Elek Tibor kett. A műanyagszemét állapota ez, az elmúlás elmúlása, de hogy valaha ennyire múlt lesz, amiben kezdet voltam, s ami számomra sokáig az éden emléktelensége volt, azt nem hihettem ” - írja a Kísértett-makett című (a Tanulmányok költőportrékhoz című 2004-es kötetben megjelent) versében (igaz Rakovszky Zsuzsa modorában). De egyik legutolsó interjújában - amit épp e sorok írója készített - mondja is: ,A szülőföld számomra már csak „emlékezet” és „éjszakai tudat”. A pálya későbbi alakulásának ismeretében, jól látszik, hogy a Genezis azáltal, hogy összefoglalta, le is zárta az addigi korszakot, de mint minden Tőzsér-kö- tet, magában hordta a költői világ továbbfejlődésének előképeit is. Ezúttal még di- rektebb formában is, mint más kötetekben, mert a Tóth Lászlónak adott interjúban például arról beszél a költő, hogy szeretné felszámolni „műfaji hasadtságát”, verseit tanulmányaihoz, esszéit verseihez közelíteni. S bár ebben a kötetben még, ha egymásra vonatkoztatva is, de külön jelentek meg ezek a műfajok, a későbbiekben, mindjárt az Adalékok a nyolcadik színhez (1982) címűben és a Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról (1989) címűben eredményes kísérleteket tett egy-egy alkotáson belül is a műfaji határok közötti átjárások megvalósítására. Pécsi Györgyi emiatt egyenesen poétikai határkőként tekint a Genezisre, amelyben megbolydul a szabályos rend, ekkortól „a hagyományos versforma (és ebben az értelemben, hagyományos forma a tárgyvers is) kifejezési, megfogalmazási, befejezettsége kérdőjeleződik meg Láthattuk korábban, hogy a Genezis a már olyan, a későbbi kötetekben még karakteresebben megvalósult világidejű verskompozícióknak az előjeleit is magában hordta, amelyek az egyéni sorsot, illetve a szülőföld sorsformáló tudatát, „az egykori lét emlékezetét” a közösségi, nemzeti, közép-európai meghatározottságaival együtt jelenítik meg. Ezzel összefüggésben a szövegszerű továbbélésre mutat példát a Fejezetek egy kisebbségtörténelemből című vers második részének beépítése az Adalékok a nyolcadik színhez című kötetnek az egész életmű szempontjából kulcsfontosságú Körök című alkotásába. A Tóth Lászlóval folytatott beszélgetés pedig más, itt nem idézett részletei révén is a recepcióban válik majd gyakorta hivatkozott forrássá. Befejezésül én már csak a „Nyelvtáj” és irodalom egyik passzusára hívom fel a figyelmet. Nemcsak jellegzetes példa ez Tőzsér sokoldalú irodalmi jelenléte horizonttágító szerepére, de mindmáig érvényesen és aktuálisan szól hozzá irodalmunk némely alapkérdéséhez is: ,^A magyar irodalom (költészet) már rég nem tájirodalom (-költészet). S éppen Mikszáthéknak, Móriczéknak, Tamási Aronéknak köszönhetően nem az. A mai magyar irodalom (költészet) tája (hőse, nyelve) már nem a Palócföld s nem Erdély, s nem is az Alföld tája, hőse, nyelve, hanem a különböző tájak költészetét (helyi színeit, hőseit, nyelvét) magába építő egyetemes magyar nyelv. Irodalmunk ezt a változó nyelv-lét-lélek-tájat próbálja az egyetemes létezéssel összerímeltetni, s a világirodalom számára újra meg újra fölfedezni. S ez a felfedezés feladat mindannyiunk számára, barátaim. ”
