Irodalmi Szemle, 2007
2007/4 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - E. Fehér Pál: Huszonhárom erdélyi év (1977-2000) (Jegyzetek Gáll Ernő Naplójáról)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE foglalkozott a gondolattal, hogy a Napló nyilvánosságra kerül. Ez nem feltételezés, hanem perdöntő bizonyíték, hogy 1995-ben, Kolozsvárott kiadott Számvetés című esszékötetében (alcíme szerint: „Huszonhét év a Korunk szerkesztőségében”), igaz „függelékként” naplójának töredékeit már közreadta, igaz, a mostani kiadáshoz képest, némileg stilizálva. „A szerkesztőségi élettel foglalkozó — nem rendszeres — feljegyzéseimet a cenzúra »megszűnésének« napján kezdtem írni...” Tehát 1977. július 2-án, ahogyan a mostani kétkötetes, nyilván teljes kiadás is ennek a napnak az eseménykrónikájával nyit. Véletlen? Ez a dátum nagyjából - egy-két hónap eltéréssel - megegyezett Gáli Ernő hatvanadik születésnapjával. Azért, azt hiszem, ennek a dátumnak nagyobb jelentősége lehetett Gáli számára, mint a cenzúra formális megszüntetésének, amely csupán színjáték volt, amit a kényszerű szereplők előre és pontosan sejtettek és, amelyet a Ceau§escu-rendszer még könyörtelenebb kontrollja követett. Végül 830 nyomtatott oldal lett a napló szövege, amelyet több száz oldalnyi, fantasztikusan gazdag és példásan pontos jegyzetanyag, illetve Gálfalvi Zsolt értő előszava egészít ki. A sajtó alá rendezés kényes munkáját a tudós író özvegye, Gáli Éva és a tapasztalt kiadói szerkesztő, Dávid Gyula végezte el jelesre vizsgázva (Polis Könyvkiadó, Kolozsvár). * Mennyiben eseménykrónika ez a napló? Magától értetődik - ez a műfaj lényege -, megismerhetők a szerző hétköznapjai, egy romániai magyar értelmiségi igazán nem irigylésre méltó létfeltételei. Gáli Ernő esetében ez nem, vagy alig jelenti, hogy az úgy nevezett „konyhai dolgokat”, tehát nem a magánlétét ismerjük meg, ezt - ameny- nyiben mégis sor kerülne erre - szoros összefüggésben a diktatúra által hozott megszorításokkal, amelyek az egész társadalmat sújtották: a fűtés korlátozása, például, nemzetiségre való tekintet nélkül a rendszeres tisztálkodást is roppant nehézzé tette hidegebb időjárás esetén. Gáli Ernő hétköznapjaiból megtudjuk, hogy kikkel találkozott, e- zek közül ki milyen álláspontot foglalt el aktuális eszmei, netán politikai kérdésekben. Tény: érzékeny ember volt Gáli Ernő. Különösen sérülékeny abban az időszakban, amikor több-kevesebb, inkább több rendszerességgel jegyezte fel napjai történéseit, gondolatait, reflexióit. Közismert pszichológiai reakció, hogy a nyugdíjazás (ráadásul olyan méltatlan körülmények között, mint ezt Gáli Ernővel tették Ceaujescu magyar szolgáinak rendkívül aktív közreműködésével), nem okoz különösebb örömet egy energikus szervező, az aktualitásnak elkötelezett, európai látókörű szellemnek. Ugyanakkor Gáli Ernőnek meg kellett élnie ifjúkori eszményeinek földrengés- erejű összeomlását. Ez a folyamat, természetesen, nem az általában rendszerváltásnak nevezett folyamattal kezdődött, hanem sokkal korábban. Talán akkor, amikor az európai baloldali értelmiséggel nagyjából szinkronban Gáli Ernő rádöbben arra, hogy a megváltásnak vélt XX. kongresszus nem igazolta várakozásaikat és a Prágai Tavasz leverése végleg megerősítette ebben a meggyőződésében. Ez műveiből kikövetkeztethető. A Napló később kezdődött és töprengéseiben csak tragikusabbá tette helyzetét, amikor a politikai változások visszafordíthatatlanná tették a nagyjából harmincesztendős időszakaszt. Gáli Ernő egész életében etikus lény volt: belső igénye volt a szüntelen kritikai
