Irodalmi Szemle, 2007
2007/4 - Végh Péter: Valaki hiányzik a láncból (elbeszélés)
Valaki hiányzik a láncból medencével kezdték, melyet egyhuzamban majd hússzor átúsztak. Mindketten jó erőben voltak. A fiú fejesugrásra ösztökélte a lányt, de az kissé húzódozott. Ehelyett bemutatott néhány frappáns tűzoltó fenekest. Olyan bátran vetette magát a vízbe, hogy Csabának is kedve szottyant hozzá. Kézen fogva ugrottak. Egyszerre. Hosszú lábaikat a testükhöz szorították. Nagyon élvezték, mikor a lusta víztükör életre kelt, mikor a víz minden irányba szétfröccsent becsapódó testüktől. A délutáni fényben, a narancssárga fürdőruhát viselő lány napbarnította testén úgy ragyogtak az alágördülő vízcseppek, mint az igazgyöngyök. Csuromvizesen szaladtak át az egyik medencéből a másikba. A díszfák sorfala alatt elhaladva kissé borzongtak, ezért törülközőikbe burkolóztak és megszaporázták lépteiket. Szerettek volna mielőbb eljutni a fedett részhez. Bent páradús volt a levegő. A terem felerősítette a medence közepén feltörő víz csobogó zaját és az emberi beszéd foszlányait. Olyan érzésük támadt, mintha egy nagy, zajos pályaudvarra érkeznének. A délutáni napfény színes csíkokat festett a falakra. A fehér csempék és a hullámzó vízfelület játszi csillogása, a nikkel csövek tömör ragyogása egészen elkápráztatta őket. A víz alatt, a medence oldalai mentén, kőpadok húzódtak s ők egy nyugodt zugot keresve, bevették magukat a medence egyik sarkába. Nyomban nyakig alámerültek. Jóleső érzés áradt szét tagjaikban. Felhevítette őket a víz melege és egymás közelsége. Csaba kissé félszegen viselkedett. Zavarát azzal leplezte, hogy ide-oda úszkált és köhécselt. Kis idő múltán felbátorodott, a lány közelébe merészkedett, a szemébe nézett és a víz oltalma alatt megfogta a kezét. Majd a fülébe súgott valamit, amin nagyot nevettek. A hangjuk egészen betöltötte a termet. Aztán hirtelen elnémultak és már csak a szívük monoton dobbanásait hallották. Mintha megbabonázták vagy elvarázsolták volna őket. Mint a megszelídített, magzabolázott vadak, úgy gubbasztottak a medence sarkában. Az első bátortalan ölelés és csók még váratott magára. Ahhoz előbb mérhetetlen belső akadályokat kellett legyőzniük. 9 Az árnyékok egyre kúsztak a falakon és fokozatosan halványodtak. Az emberek zsongása, örökös nyüzsgése és a víz melege kissé álmosítóan hatott rájuk.- Olyan jó veled lenni. Bár mindig együtt lehetnénk!- Ezt jó hallani.- Szeretnélek minél jobban megismerni!- Én is. Tudod mit? Van egy jó ötletem. Töltsük hasznosan az időt. Meséljünk egymásnak magunkról, gyerekkorunkról. Olyasmire gondolok, ami kellemetlenül érintett, nagy problémát, esetleg lelki váltságot okozott.- Benne vagyok. Na ki kezdi?- Kezdd el te!- Én már meséltem az előbb. Kezdd el te!
