Irodalmi Szemle, 2007
2007/1 - Elek Tibor: „Hogy is kezdődött” (Tőzsér Árpád Genezis c. kötetéről, esszé)
Elek Tibor a költő, szintén azt jelzi, hogy a Holtpont (az Érintések egyik verseimével élve) elég hosszan tartott, az egzisztenciális válság poétikai elbizonytalanodással is együtt járt, s a továbblépéshez szükségessé vált az addigi eredmények, az addigi út számbavétele, a „honnan jutottam hová?” kérdésének végiggondolása is. Az akkor aktuális kérdés a mai olvasat számára azonban inkább már úgy fogalmazható át, hogy honnan is indult, hogyan is kezdődött ez a magasra ívelt költői pálya, milyen valóságos és költői világok adták az ösztönzéseket a kibontakozásához? A kötet címe nemcsak a „versszármazástan”-t előlegezi meg, de rájátszik Mózes Genezisére is (ahogy erről a szerző maga is beszél Tóth Lászlónak: „öt könyvben szeretném összefoglalni az általam megélt s a megélteken keresztül felfogott világidőt”), személyes és költői eszméletének kialakulását általánosabb érvényű, mitikus jellegű sugallatokkal társítva. Az öt könyvet az Érintések új címekkel ellátott két ciklusa, a Vetítés és Meditaciones de Quijote, a Kettős űrben című kötetből Szégyen és a Mogorva csillagból Jövőn innen, múlton túl címmel összeállított ciklusok és a köztük három esszét tartalmazó Nyelvtáj elnevezésű ciklus formázza meg. (Ez utóbbi jórészt a gömöri szülőföld — „Gömörország” — történelmi és kulturális hagyományait tárja föl.) A kötetnek ugyanakkor nemcsak szerves, de hangsúlyos részei a keretként funkcionáló Gyalog egy vers és a „szlovákiai magyar irodalom ” határában című kötetnyitó esszé és a Vita és vallomás című kötetzáró beszélgetés, melyek az addigi személyes életút és költői pálya alakulását elemzik és értelmezik. A kötet tartalma (és részben felépítése) a költő sajátosan ambivalens, ekkor talán még önmaga számára sem igazán tisztázott viszonyát tükrözi lírája addigi fejlődéstörténetéhez. Az utolsó verskötet két ciklusának versei mind szerepelnek (szemben az előző két kötetével, amelyekből csak egy-egy válogatás található itt), sőt, az Érintések tárgyverseit még öt újabbal is kiegészítette a költő, ami mintha azt jelezné, hogy a hetvenes évek vége felé Tőzsér a legfontosabbnak, vagy talán csak önmagával leginkább azonosnak - némiképp érthetően - az időben hozzá legközelebb álló verseit tartotta. Pályája fejlődési ívét is ahhoz szükségszerűen eljutóként írja le (kicsit talán vitázva az olyan korabeli értelmezésekkel is, melyek a tárgyverseket nem tudták a korábbiak folytatásaként fogadni): „...ebben a pillanatban az Érintésekig ívelő, objektivizáló világ- és önleírások vonala látszik a legtöretlenebbnek. S ezen a vonalon a folytonosságnyomozó emlékezet a Gyalog Péterfala határában című versemig hátrálhat” - állítja a kötetnyitó esszé utolsó mondataival, és a kötet versanyagát ezzel, az immár Reggeltől reggelig címmel ellátott (két strófával megrövidített) verssel is zárja a költő. A Genezis merevnek látszó külső szerkezeti tagoltsága ellenére a különböző típusú szövegek mélyén áramló tartalmak sajátos, de folyamatos pulzálással, oda- vissza mutatják be azt az utat, amit Tőzsér Árpád eszmei és költői értelemben az ötvenes évek második felétől a hetvenes évek második feléig bejárt. Az erős népi (falusi, paraszti, pásztor) élményvilág, amit a költő a származásával, gyermekkora-
