Irodalmi Szemle, 2007
2007/4 - Szalay Zoltán: Két novella (A kávéfőző, Sokszorosítás)
Szalay Zoltán-Nem, maradjon csak, maradjon. Egy kávéfőző! Egy kávéfőző! Az öreg Károly fürgén kifutott az udvarra, s kezében a csomaggal tért visz- sza, úgy ölelte magához, akár egy kisgyerek, sugárzó arccal, de óvatosan szabadította meg a karácsonyi csomagolástól, s megilletődötten simogatta a dobozt, melyben a gép rejtőzött.- Nyugodtan bontsa ki, próbálja ki - biztatta Dédé, kissé émelygő fejjel.- Ugyan - legyintett magánkívüli boldogságában az öreg. - Ez egy kávéfőző! Nagyon-nagyon köszönöm, riporter úr, nagyon köszönöm! Egy kávéfőző! Dédé úgy érezte, neki kell szégyellnie magát az öreg időtlenségéért, képtelen volt nézni őt, vörös, ráncos arcát, de a helyiségben is alig mert körültekinteni, ingerelte őt a rengeteg jól ismert kép, szín, forma. Nem tudta, hogy szólítsa meg az öreget, az „uram” megszólítást nem találta helyénvalónak, nem mert azonban „Károly bácsit” sem mondani, ahhoz túl idegennek érezte az öregembert.- Nem gondoltam volna, nem gondoltam volna! - hebegte Károly, zsebéből egy óriási, kendőszerű zsebkendőt húzott elő, mellyel homlokát, orrát és száját tö- rülgette, egész arcán széjjelmaszatolta a nyálat, a taknyot és az izzadságot. — Mivel kínálhatom meg a riporter urat?- Igazán semmivel. Nem zavarok tovább. Amennyiben a barátom tényleg jobban van, azt hiszem, indulhatunk is.- Persze, jobban van - komolyodott meg Károly -, csakhogy annyira azért még nem, hogy elmenjen, hogy autóba ülhessen.- Szerintem annyira komolyan mégsem sérült meg. Szólok neki - állt fel Dédé, de Károly útját állta.-Nem, nem megy magával. Ápolásra szorul. Végül is én tehetek róla, hogy megsérült. O maga is itt akar maradni.- De hisz nem maradhat itt, ne tréfáljon velem. Vissza kell vinnem a városba. Várnak bennünket.- Kérdezze csak meg tőle! Kérdezze meg nyugodtan, itt akar-e maradni. Jöjjön. A fotós vastag dunyha alatt feküdt a levegőtlen szobában, amelynek falain - s ettől Dédét újra szédülés fogta el - szintén az ő fényképei díszlettek, a Hétvége hetilapból kinyirbált fotók. Az ágy melletti asztalkán poharak és üvegcsék, színes folyadékokkal. Hangosan tiktakolt egy falióra valahol, de Dédé nem találta meg, hol. A fotós szomorú látványt nyújtott. Keserű arccal fordult a riporter felé, mintha fel sem ismerte volna.- Kérdezze csak meg tőle! Kérdezze meg! Dédé néhány másodpercig zavartan állt, a meztelenre vetkőztetett fotóst nézve, akinek csak tömzsi kis feje látszott ki a nehéz dunyha alól. Mögötte ott állt Károly, s csendesen, de talán némileg fenyegetően szuszogott.- Elmegyünk - jelentette ki határozatlanul Dédé. - Ugye fel tudsz kelni? A fotós megrázta a fejét, akár egy engedetlen kölyök.- Ne szórakozz. Nem maradhatsz itt. Gyere.
