Irodalmi Szemle, 2007
2007/4 - Pomogáts Béla: Magyar tájak - magyar irodalom (2). Dunántúl és Erdély (esszé)
Magyar tájak - magyar irodalom (2) magyarság egyeteme számára is óhajtott és követett példa legyen, amely új alapokkal erősítse meg az összmagyarság életét is”. A magyar kisebbségi irodalmakat nemcsak deklarációk fűzték a nemzeti irodalom egészéhez, fejlődésüknek egész menete a lényegi közösség mellett tanúskodott. A pontos megfigyelések azt igazolják, hogy a nemzetiségi irodalmak irányzatainak, mozgalmainak és poétikai változásainak története szinte párhuzamosan halad a hazai irodalom eszme- és poétikatörténeti alakulásával. A húszas évek avantgárd áramlatai és újrealista törekvései éppúgy párhuzamosan jelennek meg a hazai és a nemzetiségi irodalomban, mint a harmincas évek népi törekvései, költői mitologiz- musa és intellektualizmusa vagy „valóságirodalmának” dokumentarista áramlata. Ugyanez elmondható az ötvenes évek újnépies költői törekvéseiről vagy a hetvenes évek avantgárd irányzatairól, nyelvkritikai módszeréről, szövegalkotó kísérleteiről. Éppen ezért nemzeti irodalmunk áramlatait és jelenségeit nem egymástól elkülönítve, hanem egymással összefüggésben kell tárgyalnunk. Elképzelek egy 20. századi magyar irodalomtörténetet, amely az erdélyi Dsida Jenőt vagy Szemlér Ferencet természetesen a Nyugat „harmadik” költőnemzedékének képviselői között helyezi el, Jékely Zoltán, illetőleg Vas István mellett. A magyar népi irodalom hazai, erdélyi, felvidéki és vajdasági alkotó egyéniségeinek is ugyanabba a történeti fejezetbe kell kerülniök, azaz Szabédi László, Kiss Jenő és Horváth István helye ott van Erdélyi József, Gulyás Pál és Sinka István közelében. Ugyanígy a hatvanashetvenes évek magyar avantgárdját is együttesen kellene tárgyalni, teljesen függetlenül attól, hogy a budapesti irodalmi élet, az újvidéki Új Symposion, a kolozsvári Echinox vagy a párizsi Magyar Műhely volt a közvetlen szellemi környezete. Az országok szerinti elkülönítésnek legfeljebb az irodalmi élet intézményrendszerének tárgyalása során lehet helye. Irodalomtörténeti tény, hogy a szomszédos országokban élő magyar nemzetiségi irodalmakat mindig sokkal több szál fűzte a nemzeti irodalom fejlődéséhez, mint a velük egyazon országban élő „többségi” nemzet irodalmához, annak ellenére, hogy szinte minden, de főként román részről történtek kísérletek, hogy a kisebbségi irodalom fejlődéstörténetét a többség irodalmának történetébe ágyazzák bele. (Romániában még román irodalmi lexikon is felvette címszavai közé az erdélyi magyar irodalom néhány kiemelkedő képviselőjét, és sajnos az is megesett, hogy annak idején a budapesti Európa Kiadó román novellaantológiájában vegyültek el a román írók között az erdélyi magyarok!) A többségi irodalommal kialakult kapcsolatok jórészt művelődéspolitikai jellegűek voltak, és voltaképpen beilleszthetők a kelet-közép-európai irodalmak általánosabb fejlődéstörténeti hasonlóságainak keretei közé. A részeire bomlott magyar irodalom mindig is a nemzeti kultúra belső szolidaritásának és egységének mélyen átélt erkölcsi posztulátuma következtében jelölte ki helyét az európai irodalmak családjában, az irodalmi kultúrák között. (Folytatjuk)
