Irodalmi Szemle, 2007
2007/3 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Mennyit tudnak a kamaszok? (Kulcsár Ferenc: Én nem tudom, talán... című verseskötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE rész verseinek elbeszélői különböző személyek, a második rész, a Titkos napló elbeszélője egyugyanazon tizenkét éves kislány, aki 2005. október 9-étől 2006. január 1-jéig vezeti verses naplóját. A két ciklus hangneme, felépítése, nyelve, tartalmi jegyei teljes mértékben azonosak, tulajdonképpen elkülöníthetetlenek lennének, ha a Titkos naplóban nem jelennének meg ismétlődő szereplők. A szerző szemlátomást nem a formai, hanem a tartalmi elemekre helyezi a hangsúlyt, a verseken nem kérhető számon semmiféle szerkezeti állandóság, persze nem is várjuk el, hogy hexameterekben fogja megszólaltatni a Pokemon- meg Harry Potter-féle világban felnőtt kiskölyköket. A formai igényesség teljes figyelmen kívül hagyásával azonban Kulcsár Ferenc tulajdonképpen szembehelyezkedik a magyar gyermekirodalom hagyományaival, melyeket például Weöres Sándor neve fémjelez, s a kortárs költők alkotásaiban (mondjuk Kukorelly Endre Samunadrág című könyvének verseiben) is megjelennek. Ez még nem is lenne baj, ha a tartalmi töltet valóban ellensúlyozná ezt a hiányosságot, ám versíró kiskamaszaink nem merészkednek túlzott költői magaslatokra ezen a téren sem. A szerkezeti igényeket általában néhány véletlenül elejtett rímmel kívánja jóllakatni a szerző, a nyelvet pedig - mennyire nem ezt várnánk egy kamaszkönyvben! - vidékies kifejezések alkalmazásával igyekszik színesíteni. Néha fel-feltűnik valami a mesék világából, ám ezeket a látomásokat hamarjában elnyomja a hétköznapi lusta monotónia, s mindenre válaszként szolgáló nem-tudás, mintha egy kiskamasz legkirívóbb tulajdonsága valóban a tanácstalansága lenne, nem pedig szemtelen leleményessége, világteremtő ötletessége. Kulcsár Ferenc kiskamaszai talán túl sokat panaszkodnak ahhoz, hogy alkotókként tekinthessünk rájuk - akkor pedig mi végre írnak verseket? A Titkos napló, amely jogosan tekinthető a könyv első része szerves folytatásának, nem szolgál sok újdonsággal, szerzője nyugodtan azonos lehetne a korábbi versek valamelyik lány szerzőjével. Ezek a versek egy kis család hétköznapjaiba engednek bepillantást, egy nyilvánvalóan alkoholista édesapa, egy mérhetetlenül buta édesanya, a legfontosabb szereplő azonban a padtárs, Zöld Kokó, a be- vallatlan szerelem. Az elbeszélő tinilányról hamar megtudjuk, hogy vidéki, s hogy szerelmes Zöld Kokóba, s ezzel gyakorlatilag ki is merül minden, amit a Titkos napló elárulhat nekünk. Vidéki jelenetek, szüret, szántás, diószedés (az édesapa minden adódó alkalmat kihasznál, hogy becsiccsenthessen), a minden pillanatban Damoklész kardjaként fenyegető iskola, mindez végtelen egyszerűségben, bravúrok nélkül, mintha valóban egy sivár lelkivilágú falusi kislány versikéit olvasnánk, arra pedig talán még más sivár lelkivilágú falusi kislányok sem túlságosan kíváncsiak. A szerző még a tartalom megválasztása terén is furcsa döntésekre ragadtatta magát, olyan területekre téved ugyanis, amelyekről ő maga szeretné, ha részei lennének egy tizenkét éves kislány gondolatvilágának, mert bár nem vitatható, hogy vallás meg politika nem feltétlen hagy hidegen egy kislányt, mégis, a mi kislá
