Irodalmi Szemle, 2007
2007/3 - SZEMTŐL SZEMBEN - Gál Sándor: Történések (2) (Négy évtized hordaléka)
Történések (2) dig visszatartotta attól, hogy feltárja gondolatait, és attól is, hogy fenyegetéseiket, dorgálásaikat teljesen komolyan vegye. Felnőtt, és ez felnőtt korára is megmaradt, cipelte a bizonytalanságot, és nem tudott megszabadulni tőle. * * * Nincs menekülés, nincs kiút! Egyszerre vagy fölkentje és leigázottja minden leírt szavadnak. * * * Van, amikor a jó is rossz, de úgy kell nekem. Vagy pontosabban most kell hogy így legyen - s ez megoldás! Van, amikor egy perc dönti el, hogy milyen lesz további életünk. Ez most o- lyan perc! Döntenem kell, s döntök. Nem szabad semmit elrontani. Szabad akarok maradni, és szabad is maradok. * * * Fagyott. Keményen és kitartóan már három napja. A levegő tiszta volt, s a lehelet gombái pördültek ki az emberek száján, mintha vékony üvegburák volnának. Az állomásról a tömeg sietve iramodott neki a városnak, s a csikorgó lépteket gyorsan fölfalták a néptelen utcák, éhes utcák, „Menni kell, mert különben idefagyok” - gondolta az állomás lépcsőjén álló férfi. „így néz ki ez az egész élet. Az ember megérkezik valahová és nem várja senki. Sehol, egyetlen állomáson se.” Kesernyés mosolyra rándult az ajka. „Talán jobb is” - gondolta tovább - „legalább megkímélem magamat a találkozások és a viszontlátások kétes örömeitől. És nem is baj, hogy így van. Nem rossz ez az élet!” Felemelte táskáját és elindult; nyugodtan, egyenletes léptekkel taposta a havat. Alkonyodott, amikor a szálloda elé ért. „Még az a jó, hogy mindig van egy üres szoba. Legalábbis számomra. Ennyi az én előnyöm másokkal szemben. S ez több a semminél.” A lépcsőkön felfelé menet elhatározta, hogy megiszik egy forró teát. Citrommal! Konyakot nem iszik. Nem, semmi esetre sem. „Az ördögbe is” - dörmögte maga elé - „ha valahova megérkezem, mindig ilyesmi jut az eszembe.” A szobában ledobálta magáról a ruháit és lezuhanyozott. „Pokol az ilyen utazás. Flideg és korom veszi körül az embert és minden mozdulat értelmetlennek tűnik. Na, gyerünk, mert megint sokat, és hülyéket fogok gondolni, mint mindig, ha egyedül vagyok.” A vezetékes rádióban az időjárás-jelentést olvasták. A hideg idő tovább tart... hóviharok... az éjszakai hőmérséklet süllyed... „Egye fene, süllyedjen, ameddig csak akar. Valahol egyszer úgyis meg kell állapodnia. Mindennek van határa. Bennünk és rajtunk kívül egyaránt. Teljesen az ember alkotta értékrendtől függ. Ebben van nagyságunk és kicsinyességünk is, s meg abban, hogy elfogadjuk a határokat. Egyébként ma húszadika van, péntek, és ma lettem harmincéves...”
