Irodalmi Szemle, 2007
2007/3 - SZEMTŐL SZEMBEN - Juhász Dósa János: Gömörország szerelmese (Beszélgetés B. Kovács István gömörológussal)
SZEMTŐL SZEMBEN cseppkőbarlang, az Ochtinai-aragonitbarlang, a gótikus falképfestészet mennyiségileg és minőségileg is impozáns emlékanyaga. Miért nem tudjuk ezt kihasználni? * Szászi Zoltán írta nemrég egy sommás jegyzetében az Új Szóban, hogy fiatal rimaszombati értelmiségivel könnyebb találkozni Londonban, mint odahaza. Egyre nagyobb a munkanélküliség, az elvándorlás. Mit tudott volna tenni parlamenti képviselőként, s milyen elképzelései vannak, mint a civil szféra egyik meghatározó képviselőjének?- Nem akarok a populista politikusok szerepében tetszelegni, szeretem kimondani, amit gondolok. Ami az elvándorlást illeti: a migráció és a peregrináció fogalma közt kell választanunk. Az önmagában nem baj, hogy a fiataljaink elmennek Nyugat-Európába tanulni, dolgozni, hisz annak idején, a boldog békeidőkben alapkövetelmény volt ez. Nem is számított komoly embernek az a fiatal, aki egy bizonyos időt nem töltött el külhonban. Elég tán Ferenczy Istvánt említenem, aki Rómáig jutott el, vagy A. Tóth Sándort, aki megjárta Nagy-Britanniát, s hosszabb ideig élt Párizsban is, de mindannyian hazajöttek, mert volt hová hazajönni. Lehet, hogy egy-egy kisvárosban nem volt Nemzeti Színház, kaszinó és villamosok se jártak, de az a polgári közeg, az az értékrend, ami évszázados szerves fejlődés eredménye volt, éppúgy meg volt Rimaszombatban, ahogy megvolt Dobsinán is. Ezért nem ment csodaszámba, ha valaki a megélhetés reményében leköltözött Budapestről Dobsinára vagy Rimaszombatba. Például a Rábely-család, amelynek őse Batthány Lajos mártír-miniszterelnökünknek a koporsóját készítette, meg Petőfi pesti lakásába a bútorokat. Rimaszombatba költöztek, nyomdát alapítottak, s hamarosan, kisváros megbecsült, vezető családját jelentették. Volt egy természetes fluktuáció, nem érezték szükségét az elvándorlásnak. Ma még, mivel csak rövid idő telt el, nem látjuk azt, hogy ez az elvándorlás mennyire végleges, vagy csak átmeneti jellegű, s ha netán valami csoda folytán jönne egy új reformkor, megjelennének a beruházók, akkor ezek az emberek visszaszivárognának-e. Reformkor, beruházók... Igaz, mindehhez elkelne egy új Andrássy György is. A jövőképtől elválaszthatatlan egy további probléma: a cigányság helyzete. Persze, ez ma már nem csak gömöri, hanem egyre inkább kelet-európai, sőt összeurópai probléma. Én optimista vagyok, ha visszagondolok a gyermekkoromtól eltelt évtizedekre. Ok éppolyan magyarok, mint én vagyok, csak én parasztként voltam magyar - mert az én őseim földművelők voltak, őket pedig cigánynak neveztük - , mert az őseik valamikor vándorló életet éltek. De mindannyian magyarok voltunk, csak ezt nem fogalmaztuk meg, mert nem volt értelme, hiszen a faluban, Baracán - néhány 1920 után, a pusztán megtelepült szlovák család kivételével - csak parasztmagyarok és cigánymagyarok éltek. Ez a cigánymagyarság láthatta a parasztságot a maga virágzásában, majd halódó életszakaszában is. A parasztság mintát, egyfajta követendő példát jelentett. Sok mindent átvett a cigányság a 19. században: nyelvet, felekezetet... és magyarságot. Reménységet látok arra, hogy nehéz egy-két évtized
