Irodalmi Szemle, 2007
2007/3 - Duba Gyula: Hangulatok 7. Télutó (próza)
Duba Gyula valamiféle irdatlan, tömegszerű veszedelem zúdulna felénk onnan nyugat felől. A digitális mérőműszer számlapján, mely szerkentyű a henger jobb oldalán mutatja a vízállást, a számadatok utolsó száma szinte másodpercenként elmozdul, állandóan vibrál és percenként ugrik előre egy-két értékkel, hasonlóan a robbanóberendezések visszaszámláló készülékéhez, de ott fogyó értékkel változnak a számok s tudjuk, hogy amikor elfogynak és a készülék nullát mutat, bekövetkezik a robbanás. Itt más a helyzet, de nem kevésbé drámai... Az ár zajosan hullámzik, a víz siet, szinte rohan. Sok gyülét hoz, palócosan így hívják tömör rövidséggel a vegyes összetételű, gubancos szemetet, a gyülevész ágakat és gally csomókat, a rothadó kórók tömegét és csapzott növényeket, iszapos füveket és elázott hulladékot. Kisebb-nagyobb szigetekként, borzas halmokként úsznak délkeletnek, mint a napnyugati tájak haszontalan üzenete, rosszindulatú ajándéka, felesleges terhe. Erős fatörzsek és vastag ágak is érkeznek magányosan, de derék hasábfák is jönnek, jeléül, hogy az udvarokban és kertekben is zsákmányol a víz, az erdei munkahelyeket és emberlakta területeket is adóztatja. A hordalék közt púpos szélű, kerek jegek utaznak, hóval bontottan, magányosan, nem igazán jégtáblák, korcsoknak tűnnek fel, csenevészek, ott fenn északnyugaton sem fagyott be igazán a folyó. A hírközlés tudósított, hogy arrafelé is aránylag enyhe, de hóban, csapadékban gazdag a tél, a hírek hatalmas téli viharok, hózáporok és tomboló ítéletidő rémeivel borzolták az idegeinket, ki tudná, mennyi tavaszi hóié és olvadásvíz zúdul alá az Alpokból, a Fekete-erdőből és az Ister felső vízgyűjtő területeiről?! Rendre érkeznek a gyülevész szigetek és ágcsomók, elúsznak az Új híd alatt s az Öreg híd alá érve látványuk belevész a hullámok barázdálta barna síkságba. Délről, az erős vízsodorral szemben nem jön hajó. A digitális számítógépen gyorsan pörögnek a számok és az észrevehetetlenül mozgó hengeren meredeken kúszik magasba a vízállás nyomvonala. Leginkább a kacsák és a búbos vöcsök érdekeltek. Hol lehetnek, mint vannak meg az áradásban, amely az ő életükbe is nyugtalanságot hozott? Mikovinyi Sámuel egykori geodéta délkörénél, a Meridianus Posoniensis emlékövénél jártam már, amikor felfigyeltem a folyó - tudatosnak tűnő - igyekezetére, hogy valamilyen módon megszabaduljon az állandóan érkező hordaléktól és szeméttől. Mintha elemien és ösztönösen tisztaságra törekedne a víz, a saját tisztaságára, önmaga megtisztulására! A zajló víztömeg milyen erői terelik az ágcsomókat, a vaskos fatörzseket és kusza szeméthalmokat a part felé? A folyó öntisztulása folytán, munkája eredményeképpen a part alsó szélén, a széles kockakövek mentén összefüggő tömegben ringanak az ágak és szeméthalmok, a vízsodorta gyüle, az ár a köveket és suhancfákat rég eltemette, akár homogén és tiszta lehetne a víz, csak víz lenne, ha nem úszna felszínén a gyülevész szemét, puhán és öntelten ring, súrolja a parti köveket és lefelé törekszik, révbe ért és jobb helyet keres, a hosszú futás után nyugalomért tülekedve csendben megpihen. A halmok és rétegek enyhében találtam a kacsákra, a szemét kisebb tisztásain a part közelében úszkáltak, beleveszve a hánykolódó borzas törmelékbe. Egymás mellett ringanak párosán, láthatóan érzik a vad erőt, mely elragadná őket, nem halásznak, fejre állva sem kotornak a víz alatt, a hordalékot csipegetik vagy tétlenül várakoznak, átmeneti időre legyőzte őket a folyó.
