Irodalmi Szemle, 2007
2007/3 - Pomogáts Béla: Magyar tájak - magyar irodalom (1) (esszé)
Magyar tájak - magyar irodalom nyok időről időre, így a 19. század második felének budapesti központosító és kulturális egységesítő törekvései után, új életre keltek, és megpróbálták kialakítani saját irodalmi intézményeiket és szellemi központjaikat, például Pécsen, Debrecenben, Kolozsváron, Pozsonyban vagy Kassán. REGIONALIZÁCIÓ TRIANON UTÁN A magyar nemzeti irodalom 20. századi decentralizációját mégsem a regionális kultúrák újólagos megjelenése készítette elő, miként a német vagy a francia irodalomban, hanem a történelmi és politikai kényszerűség. Az, hogy a történelmi Magyarország átfogó keretei között kifejlődött irodalmi kultúrának az ország 1918-1920-ban bekövetkezett feldarabolása következtében fel kellett bomlania, és a korábban - decentralizációs törekvéseiben is egységesnek bizonyuló és maradó- magyar nemzeti irodalomból négy, majd öt ország (Magyarország, Csehszlovákia, illetve Szlovákia, Románia, Jugoszlávia, illetve a délszláv utódállamok, továbbá a Szovjetunió, illetve Ukrajna) magyar irodalma lett. Létrejött irodalmunk „trianoni” rendszere, és ez rendeződött át bizonyos mértékig az elmúlt esztendők során. Az utódállamok kisebbségi (nemzetiségi) irodalmai nem egyszerűen a regionális kultúrák utódai, még az erdélyi magyar irodalom sem, amely kétségtelenül regionális hagyományokra támaszkodhatott. A történelmi Magyarországon valójában csak Erdélynek voltak ilyen hagyományai, szemben a Délvidékkel és a Felvidékkel, amelyeknek szellemi élete már korábban szinte teljes mértékben betagozódott az egységes nemzeti kultúrába, és Pozsony, Kassa, Eperjes vagy Szabadka irodalmi élete a budapesti irodalmi kultúra vonzásában élt. Erdély - velük szemben - inkább megőrizte saját kulturális arculatát, és nemcsak azért, mert az ottani szellemiség gazdagabb történeti örökséget hagyott hátra, hanem annak következtében is, hogy az erdélyi magyar szellemi élet olyan regionális központokra támaszkodhatott, mint Kolozsvár, Marosvásárhely, Torda, Nagyenyed és a székely iskolavárosok. Az erdélyi magyar kultúra többé-kevésbé önálló művelődési régiót alkotott, szemben a Felvidékkel vagy a Délvidékkel, amelynek kulturális központjai tulajdonképpen más nagyobb kulturális régiókkal álltak szoros összeköttetésben: Pozsony és Komárom a Dunántúllal, Kassa Kelet-Magyarországgal, Szabadka pedig az Alfölddel. Az erdélyi magyar szellemi élet viszont már 1918 e- lőtt követelte a kulturális és politikai decentralizációt, mi több, ebben a decentralizálásban látta a többnemzetiségű erdélyi társadalom belső konszolidációjának lehetőségét, azaz az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldásának egy lehetséges eszközét. Az erdélyi és természetesen a vajdasági vagy a szlovákiai magyar irodalom kialakulásában és történeti fejlődésében mindazonáltal a kulturális regionalizmus- nak legfeljebb kiegészítő szerepe lehetett. A regionális program, miként ezt érdé-
