Irodalmi Szemle, 2007
2007/3 - Tőzsér Árpád versei (Búcsú Arcadiától, Hó-kék, Szilveszter, Felszél)
r Tőzsér Arpád versei Búcsú Arcadiától (Változat Vergilius eclogáira) O, csak e dalt, az utolsót, még ezt hadd befejeznem nyájak, rétek, pásztorok istene, Pales!, aztán jöjjön az ének nélküli, tüztelen égés, jöjjön a végső ősz, a színeknek az egybekopása, érfalban mész, cserzett bőrön a májfolt, sárga levél, lomb hulljon a barna avarra s trák újgazdag a régi római sírba. Nemrég még e mezőkön, az ablakomon túl, gyapjas nyájam után jártam, s a syrinxem versenyt szólt a poszátákkal meg a csízzel. Hószín sajt volt étkem, az ér csobolyója mindig friss vízzel szolgált lakomámhoz, s én bent voltam az ég s föld térfogatában, nem térített háború még ki belőle. Aztán itt is harcfik keltek a sárkány- fogveteményből, ismert, régi a monda, testvér ölte a testvért, s most ime barbár dúskál - testvérharc, a gyümölcsöd! - Részvét nélkül néz rám vissza az ablak: négy fal, ennyi maradt, honnan kitekintve földem kék ege csak három könyök éppen. Nem látom már szép juhaimra terített csergéd bolyhos fellegeit soha, Pales, nem roppan friss léptünktől a csereklye, durva kezek tépik le a csipke rubinját, s elhagyják tájunkat a kenderikék is. - Négy fal, ennyi a tér, Árkádia volt, nincs, s nincs Kadmosz, nem tudni, megépül-e Théba.
