Irodalmi Szemle, 2007
2007/2 - TALLÓZÓ - Bodor Béla: Lacan díványán Woyzeck zavarba ejtő dolgokat mond (Parti Nagy Lajos: A fagyott kutya lába című kötetére
TALLÓZÓ jaként nyeri el, és a minimális változtatás is jelentőssé válik, ha a szöveg ettől válik egységessé: kikerültek belőle a bekezdések közti beütések és a töredékességet jelző elválasztó csillagok. Az az archaizálás, amit ebben a szövegben folytat Parti, sokkal egyszerűbben megoldható, mint amit fentebb emlegettem, itt ugyanis a huszadik század elejéről van szó, Ady koráról, és a költő verseinek parafrázisa, magyarnótásított változata meg is jelenik az elbeszélésben. „»Azt várják mindég, csak azt, aki nem jön, / Nap-ernyők, leányok annak gyúlanak ki, / Aki íjjas gőggel távol tud maradni, / Meleg sápadással vállon és a kendőn, / Jajj, vérborbolyával várják, aki nem jön.« Ady, fut át néki a fején, mint egy fintor...” A nyolc év előttihez képest Parti változtatott az írásmódon, gyúlla- nak, ijjas, sáppadással helyett most a szabályos(abb) alakot használja. Talán a Nem jön senki-t parafrazálja („Kipp-kopp, most már egy síri alkony / Ködös, süket nótáját zengi / Az őszi est. Ma se jön hozzám, / Ma se jön hozzám senki, senki.”), de sok hasonló helyet lehet találni. (Külön örülök, hogy Ady és a magyar nóta kapcsolatát pedzi Parti. Régi mániám ez, tanulmányt is írtam róla, de a legtöbben ma is szentségtörésnek érzik a párhuzamot.) Kicsit Krúdy, kicsit a korabeli másodvonal (Ambrus Zoltán, Ernőd Tamás és mások) hangját idézi, és persze travesztálja. Most már tényleg röviden: Parti Nagy könyve tehát új, szövegek eddig nem ismert hálózata, ami ezzel hoz létre új képet a szövegekről, melyek korábban megjelentek (persze nem tudom, hogy mind megjelent-e már, mert sokra nem emlékszem), és talán réginek is mondhatók. Takács Ferenc emeli ki Népszabadság-beli recenziójában azt az összefüggést, hogy több történet főhősét Szép Rózának hívják, ami a széppróza szóval cseng egybe. Vagyis Parti ezúttal magához az elbeszélés nemtőjéhez beszél, „...én nyitott porszívóval alszok, Madám, azóta föltétlenül a kinyitott porszívómmal. Hogy mióta van ez az azóta, kis részletekben bontakozik ki a nyelvhomályból, Szép Róza nekem már összerakva adja tovább...”. Parti ezúttal tematizálja a saját nyelvhasználatát, és reflektál is rá. Ez itt nemcsak tudatosságról (az eddig is nyilvánvaló volt), hanem a nyelvalkotás kont- rolláltságáról ad jelet az olvasónak. A konstituált narrátor megnyilatkozása önnön másik fázisáról, az átlépés a beszédszituáció túloldalára szintén különös jelentőséget kap a korábbi prózai magatartáshoz képest, amikor a nyelvi játékok ellenére a szövegek társadalmi „üzenete” volt hangsúlyosabb. És mindehhez társul az a körülmény, hogy Parti prózáiból film készült, ami egészen más oldaláról fogja megmutatni ezt a világot: alapvető közegétől, a nyelviségtől elszakítva, képekben éltetve tovább. Ez olyan fordulat, amire Partinak reagálnia kell majd. Erre a reakcióra különösen kíváncsi vagyok. (Magvető, 2006) Bodor Béla (Litera)
