Irodalmi Szemle, 2007
2007/2 - TALLÓZÓ - Bodor Béla: Lacan díványán Woyzeck zavarba ejtő dolgokat mond (Parti Nagy Lajos: A fagyott kutya lába című kötetére
TALLÓZÓ tulás után lét, az elveszettség visszafordíthatatlansága, a már Beckett abszurditásán is túljutott világ ugyanolyanságának a tapasztalata volt a leginkább döbbenetes mozzanat A hullámzó Balatonban, a Próbatárcában, vagy eminensen a Hősöm terében. Parti Nagy Lajoson kívül talán csak Bodor Adám éreztette meg velem (persze ő szikár, tárgyias előadásban), hogy az ember bármire képes, bármit meg tud szokni, és bármi á- ron, bármilyen pokoli különalkuk után is képes magát embernek, értelmes és erkölcsös lénynek érezni. Mintha ennek a természetességnek az óvatos visszavonását érezném ezekben az újabb Parti Nagy-kísérletekben. Mintha túl a keserűségen megint lehetősége látszana az erkölcsi felháborodásnak, és mintha az infemális fikciók teret határolnának el azon a tájon, ahol a határtalan űr és a semmi találkozik. Persze ezek benyomások. Konkrétumokat azonban csak a kötet első és utolsó darabjáról szeretnék mondani. A fagyott kutya lába, a kötet és a címadó történet vezető metaforája mind gondolatilag, mind jelentését tekintve rendkívül összetett, önellentmondásokból szerveződő kép. Erre vonatkoztatom Lacannak a mottóban kiemelt gondolatát is, mely szerint a fallosz „a szervezetnek az a része, amelyben az élet [...], az életerős duzzadás van szimbolizálva”. Parti Nagynál a fagyott kutya lába képében a szüntelen erekció állapotában lévő fallosz képéhez az állat, a fagy és a hullamerevség képzete társul, csupa ellentéte az eleven emberségnek. Ez az állapot azonban egyfajta elégtétel a mostoha élet- körülményekért: „...meddig járja goromba kútvályúban mosakszani, hol mint a tél behullott ablaka, úszkál a reggeli jég? S beretválkozni abban meddig? De hagyján. Hagyján, ha a fasz, mint a fagyott kutya lába.” A férfiként-lét három jellegzetes mozzanatát jeleníti meg ez a figura: a katonáskodást (tartalékos egyenruhaszabóként lakik századosa éléskamrájában, a pácolótek- nőben), a spártai életfeltételek elviselését (hideg, szűkös lakóhely, kényelmetlen fekhely, hideg mosdóvíz), és az érzéketlenségig merev (hiszen fagyott) nemi szerv adottságát. Utóbbi a szexuális legendák visszatérő motívuma: a férfiasságot „a férfi” (aki persze nincs) hajlamos azon lemérni, hogy egyetlen erekcióval egy férfi hány nőt, vagy ugyanazt a nőt hányszor képes az aktus során a csúcsra juttatni. Mulatságos paradoxon, hogy a nőt a szexualitás tárgyának tekintő mentalitás magát a „kihasználás” alanyát is tárgyként tekinti, tehát minél érzéketlenebb - ergo: örömtelenebb - a nemi aktus során, annál nagyobb hedonistának tekintendő. Parti Nagy alakja ráadásul „keszeg, előnytelen termetét föl-le hányja”, „nemi élete pedig felfokozott és társtalan”. Vagyis a nemi adottságaiban ideális (jóllehet külleméire kevéssé vonzó) férfi szerelmi társ nélkül marad. „Itt, ebben a rejtélyes, egyetemes valamiben, amely inkább hím, mint nőstény, de amelynek mégis szimbólumává válhat maga a nőstény is, itt van jelen a tudattalanban az élet - itt válik megragadhatóvá, itt nyer értelmet.” - folytatja Lacan a fallosz- tan kibontását. Vagyis egyáltalán nem a hím nem szexuális attribútumát látja az erek- tált hímvesszőben, hanem valami nemek felett álló létezőt, magának a valamilyenne- műségnek a jegyét, amit a férfi és a nő mint az élet, a duzzadás, az eruptivitás tárgyia- sulását hordoz és szolgál, vagy legalábbis kiszolgál. A történet befejezésében, amikor a feldarabolt disznó páclébe áztatott darabjai között elélvező tartalékos egyenruhasza
