Irodalmi Szemle, 2007
2007/2 - TALLÓZÓ - Bodor Béla: Lacan díványán Woyzeck zavarba ejtő dolgokat mond (Parti Nagy Lajos: A fagyott kutya lába című kötetére
TALLÓZÓ a szavak-fogalmak összekapcsolásának a rendje elleni vétség. Az első típus a szintak- tikai-transzmutatív alakzatok közül a hyperbaton, szóékelés (két összetartozó szó közé egy vagy több szó ékelődik, melyeknek előbb vagy később kellene lenniük) szabályának megsértése, ami keveredéshez (mixtúra verborum) vezet. (Példa a Hiéna- esztrádból: „a rágyújtás tartós küszöbén” helyesen - persze csak ebből a szempontból helyesen - a rágyújtás küszöbén tartósan lehetne.) A másik típus a szemantikai-immu- tatív alakzatok nem megfelelő használata. Ennek során jön létre az improprietas vagy acyrologia, a szóláskeverés. Több, együtt szóképet alkotó kifejezésből az egyiket oda nem illővel helyettesítjük. Példa A bányamosodásból: „A fénykorban, melynek fáklyáját kár volt fürdővízzel leönteni!” Itt a keveredés az egész (csonka) mondatra kiterjed, tehát colon-terjedelmű. A Grátisz dolóriszban ugyanez comma-terjedelemben - tehát szóra vagy szóösszetételre vonatkozóan - látjuk: „a testemen keresztül is lebiztosítom”. Persze a magyartalan igekötő-használat - lebiztosít - is a művészi nyelvrontás része. Maga a cím pedig már félig túllép a helytelen alkalmazáson, és a helytelen szólásalkotás példája: a grátisz dolórisz a kampec dolóres nyelvkeveréssel alkotott szóviccét utánozza, persze értelmetlenül. A jiddis kampec (halál) és a latin dolores (kínjai) régi diáknyelvi összekapcsolása éppen műveltségfitogtató mutatvány, hiszen a kifejezés értelmes és találó, ugyanakkor a megbecsült latin és a lenézett jiddis elem ösz- szevonása humorosnak hat azok számára, akik jártasak a latinban. Egyébként a kampec hangzása némiképp latinszerű, ezért a kifejezés használata alkalmas a latinul nem tudók ugratására is. A grátisz dolórisz erre a mintára készült, teljesen értelmetlen szólás, mindössze arra való, hogy a beszélő a választékos nyelvhasználat látszatát kelthesse, akárcsak azzal, hogy kislányának a hallatlanul előkelő hangzású Hortenzia Ambipur nevet adja. Ugyanebben a szövegben találunk példát a teljes egészében félresikerült kreatív szólásalkotásra is: „a boldogság olyan, mint a jerikói rózsa, torta nélkül nem ér semmit”, ahol a szólás (alkalmazkodjunk a cukrász-beszélő mesterségéhez:) úgy sületlenség, ahogy van. Azon gondolkoztam, hogy miért éreztem ezeket a szólás-játékokat egy-másfél évtizeddel ezelőtt sokkal mulatságosabbaknak, mint most, és tökéletesen irodalmon kívüli következtetésre jutottam: a rendszerváltás idején rengeteg hasonló, primitív nyelvhasználatú közszereplő állt reflektorfénybe, és igyekezett államférfiúi színekben feltűnni. Talán van még, aki emlékszik a képviselőre, aki megemlékezett „szűkebb pátriárkájáról”, vagy a szónokra, aki így szólította meg az egybegyűlteket a forradalom évfordulóján: „Kedves március idusai!”. Ma a közbeszéd ebből a szempontból többé-kevésbé normalizálódott, a benne megjelenő primitívségek nem közönséges bunkóságot, hanem ennél árnyaltabban megragadható sajátosságokat lepleznek le. Vagyis Parti Nagy stílusának lassanként elvész az akkor megvolt politikai üzenete, csoport-identifikáló vonása. („Irodalomszociológiai” érdekesség, hogy Parti Nagy a legfiatalabb olvasók körében kissé már fanyalogva emlegetett „népszerű” szerzőnek számít, de nem azért, mert ez az olvasási-értelmezési lehetőség redukálódik, hanem éppen azért, mert korábban fennállt. Persze ez a következtetés nem alapul reprezentatív adatgyűjtésen.) Nem vagyok biztos benne, hogy Parti Nagy erre a jelenségre reagált jelen kötet összeállításával, vagy irodalmiságának belső fejlődéséből következik stílusának és írói
