Irodalmi Szemle, 2007
2007/2 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: A gümőkór szépsége (Grendel Lajos Tömegsír című regényéről, 2. kiadás)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE tor Dömötör idéz elő emlékezetéből. A nagyvárosi férfi azonban menekülne az abszurd faluból, úgy véli ugyanis, ha enged a t.-iek követeléseinek, veszélybe kerül, eddigi élete tönkremehet. A végső megoldás mégiscsak a behódolás, a főhős T.-be költözik, régi barátnőjét a szőke Ilonkára cseréli, s „szereti a Nagy Testvért”. A szöveg nyelvét illetően nem beszélhetünk minimalizmusról, a szerző bőven ontja a költői képeket, amelyeket nemritkán a humor szolgálatába helyez (a t.-i lekváros üvegekből például „Ilonka néni jóságos és ráncos szelleme kandikált ki”...). Néha azonban maga is belezavarodni látszik ezeknek a képeknek a sűrűjébe, esetenként feltűnően gazdag szókinccsel látja el például a t.-i egyszerű nép fiait: a t.-i rendőrkapitány, aki műveltsége javát Az utolsó mohikánból merítette, egy efféle bravúros mondattal „vigasztalja” az epegörcs miatt kórházba került főhőst: „...előfordult már a történelemben nemegyszer, hogy a halál sebészköpenybe bújva fejtette ki áldatlan tevékenységét.” Igaz, ezután elsüt még néhány vaskos közhelyet, de a fenti félmondat meginogtatja az egyébként mesteri szereplőrajz hitelességét. Szerencsére az efféle „túlkapások” nem nevezhetők gyakorinak a szövegben. Hogyan olvashatjuk a Tömegsírt.? Mint igazi regényt aligha, sokkal inkább „regényszerű szövegeként, még ha hivatalosan regényként is vagyunk kénytelenek kezelni. A komolytalanságnak mint egyetlen lehetséges megközelítési formának a felhasználása ugyanis az abszurd egy egészen magas fokára helyezi a szöveget, olyan magasra, hogy hagyományos eszközökkel nem is lehet felérni, ezzel tehát a hagyományos regényolvasat lehetősége elvész. Jaroslav Haseknél, Joseph Hellernél meg tulajdonképpen Örkény Istvánnál is (elsősorban a Tótékban) még valamiképpen „hűtötte a kedélyeket”, hogy az abszurdot a tragédia egészítette ki, tette teljessé, Grendelnél azonban a tragédiának nincs helye, elnyomja a teljes közöny, a tragédia ugyanúgy nem létezhet, ahogy T. is képzeletbeli helynek tűnik az elbeszélő számára. „Nincs tragédiájuk, mert itt el sem kezdődhetnek a tragédiák”- írja Kosztolányi a Pacsirtában, amely regény szintén az abszurd valamiféle korai megnyilvánulásának is tekinthető, lélektani ábrázolásnak álcázva. Grendelnél szintén nem kezdődhetnek el tragédiák, a környezet ugyanis túl sivár, hogy bármi is igazán történjen. Ezért nincs valódi cselekménye a Tömegsírnak, ezért fojtja meg a cselekményt az abszurd karikatúrák sora. Jóllehet a valós háttér rendelkezésünkre áll: a főváros és a fővárosi ember szembesítése a vidéki elmaradottsággal, mondhatnánk. A szerző azonban sokkal többet s tulajdonképpen teljesen mást akar elérni ezzel a szöveggel, mintsem szociográfiai helyzetképet rajzolni. Amennyiben valódi szociográfiai helyzetképet várnánk, elégedetlenek lehetnénk a szereplők és a közeg tulajdonképpen sematikus ábrázolásával, hiszen a szövegből nem kapunk pontos jelentést a vidéki kultúra hanyatlásáról, a vidéki települések állapotáról. A szerző tartózkodik az ilyesféle hozzáállástól, ez azonban nem válik a szöveg kárára. Talán a legrealisztikusabb epizódja a Tömegsírnak az elbeszélő unokanővérének, Andreának a története. Andrea nemcsak rokona, hanem egy ideig szeretője
