Irodalmi Szemle, 2007
2007/1 - Girolamo Angeriano: Erotopaegnion (vers)
Erotopaegnion CLXI. Caeliáról és a könyvről Caelia olvasgatta kötetté írt hevülésem, s így szólt: „Költőjük rendre nagyot hazudik!” Nem vagyok ennyire szép, bájos, s nem lángol oly izzón, mint egy üres kagyló, annyit is ér a kötet!” Erre a szétnyílt könyv forgott oda-vissza lapozva, háromszor próbált szólni, de nem sikerült. Sóhajokat küldött, de hiába, a menny magasába, tűzbe vetették és, mint magam is, hamu lett. CXCVI. Egy vándorral folytatott beszélgetéséről Itt ki pihen? Cypris gyönyörű fia fekszik e sírban, Bátor kézzel a szép Caelia ölte meg őt. Istenként a halál a kaszával mégis elérte, s ily nyomorult földben rejti a sírgödör el? Caelia, mert Mennyrázónk lángolt érte, erőt nyert, és égen-földön szítja a harci dühöt. Hogy lehet? Istennő, s minden csillagragyogásnál elragadóbb, nézd csak, szebb van a föld kerekén? Fegyvert, íjat s tegzet csak hordott a fiúcska! Mégis erősebb volt nála a lány, s belehalt. Mostohaapja a lándzsát, és arany anyja tüzét nem küldte a harcba? Heves Pallas is ellene volt. Szép mellét vért lepte, s a pajzs balján nehezült már, s jobbjában Jupiter fegyvere dörgedezett. Múzsák sem jöttek? Phoebus s Euhan se segített? Ez kölyök, az kész nő. Durva ez, ő agyafúrt. S holta után ki, ki lép a fiú örökébe? A lány kap hajlított íjat, tegzet, ezernyi nyilait? Lágyan uralkodik ő. Nincs szűzebb nála, de Eurus sem ridegebb. Kit nem dönt le a sírba, e zord? Míg a tömegre aranyló nyílvesszőket irányoz, ólom zord hidegét szánja magának, a mord. Nézd, íj s nyíl nélkül mindent letipor ma a földön. Szárnyas Ámor posztján állna? Mi lenne velünk!
