Irodalmi Szemle, 2007
2007/2 - Csanda Gábor: Fejezetek a szlovákiai magyar irodalomból (Tőzsér Árpád és Gál Sándor költészete)
Csanda Gábor s egyre csak mennek mennek a tájak a vidékek síkságok vonulnak dombok döcögnek a folyópartok kettétörnek és száll a semleges ég az elmenőkkel az öntudatlan vétkezőkkel a nyelvük vesztett tétovákkal akik csak mennek egyre mennek akik egyre csak távolodnak önmagukból is kitántorognak apáik szavát elfelejtik tegnapjukat rejtve rejtik néz utánuk küszöb kapu néz a sötét kapubálvány s kifordul az emlékük is a megnémult ajtók szárnyán (1976) Ide vonatkozó dolgozatában (Két vers az illanó kohézióról, 1981) Koncsol László „a falvak egyre gyorsuló ütemű elnéptelenedésé”-ben határozza meg a vers témáját, de elemzésében a záró rész tartalmát hangsúlyozva pontosít: „a költő itt mondja el, hogy hősei elveszítik eredeti önmagukat, föladják erkölcseiket és szokásaikat, majd nyelvüket s vele szociális és történelmi gyökereiket is felejtik, sőt szégyellni kezdik. Ebben a részben a hősök morális minősítése is ott lappang.” Koncsol verselemzése részenként haladva egymás mellett vizsgálja a szöveg jelentésének és zeneiségének síkját, a ritmusnemeknek kifejező funkciót tulajdonítva. Egy másfajta megközelítés a távolodókat mint a versbeli (el)mozgókat a vers ismétlésalakzataival köthetné össze. A mennek - hívja rá fel a figyelmet idézett elemzésében Koncsol László - „második elhangzása nyomatékosabb az elsőnél, s az ismétlés a folyamat állandó jellegét hivatott kifejezni”. De nemcsak ezt, hanem az ismétlés folyamatának állandó és leállíthatatlan jellegét is. Ez a legkülönfélébb ismétlésalakzatokban, ismétlő jellegű toldásokkal, teljes és részleges szóismétlésekkel, halmozásokkal, jelentésismétlő és -fokozó szinonimákkal s mindezek monoton körforgásával megvalósuló retorikai keret a varázs- és szertartásénekek közé sorolja a verset, egyszersmind biztosítva a litánia sirámjellegét is. Ezt támogatja a szakrálisnak tekintett, a művészi köznyelv szintjére emelt költői nyelv is. Ekként a Távolodók kétfelől is közösségi-képviseleti líramodell, hiszen nemcsak egy közösség sorskérdéseinek szócsöve, hanem az olvasóinak a hagyomány meghatározta nyelvén szólal meg.
