Irodalmi Szemle, 2007
2007/2 - Csanda Gábor: Fejezetek a szlovákiai magyar irodalomból (Tőzsér Árpád és Gál Sándor költészete)
Csanda Gábor Fejezetek a szlovákiai magyar irodalomból (3) TŐZSÉR ÁRPÁD (1935) Neve és költészete az irodalmi köztudatban szorosan hozzátapadt a „nyolcak” antológiájához. Kétségtelen, a Fiatal szlovákiai magyar költők antológiájának, valamint az ugyanebben az évben (1958) induló Irodalmi Szemlének a megjelenéséről visszamenőleg elmondható, hogy nagykorúsította a magyar irodalmat Szlovákiában. Persze ez az irodalmi felnőtté válás nem egyszerre következett be és nem automatikusan a nevezett két fórum megjelenésének köszönhető, de Tőzsér színre lépése mindkét esetben alapvetően meghatározó. Az Irodalmi Szemle első száma az ő Férfikor című versét közli, s ugyanezt emeli ki az antológiáról írt nagy ívű tanulmányában (Rés poetica. Fiatal költőink antológiájáról) Fábry Zoltán is. Fábry a Férfikor két sorában („Anyánk képén a / világ a ráma.”) látja a versgyűjtemény leghitelesebb üzenetét, magát a verset pedig a regionális és az egyetemes addig nem tapasztalt művészi egybeolvasztásának tartja. Tőzsér hamarosan szakít a Férfikornak azzal a verseszményével, melyet Koncsol László szerint „a Juhász Ferenc-i népi költői iskola hatása” ihletett, de eltávolodik attól a logikai úttól is, mely a Férfikorban - monográfusa, Pécsi Györgyi szerint - „a tagolatlan ösztönléttől a közösségért való megváltói áldozatig” ível. Erre utal egyebek közt az is, hogy a maga korában nemzedéki programversnek számító illusztris antológiadarabot a költő nem sorolta be Genezis (1979) című válogatott kötetébe, melyet így jellemez: „egy emberi és költői eszmélet kialakulását, történetét nyomozza visszafelé az időben. S természetesen a teremtés kezdete is a- kar lenni: kijelöli az alapokat egy további verses világépítéshez.” A Férfikor már- már szállóigévé lett metaforája, az „Anyánk képén a / világ a ráma.” ellenben azóta is járja a maga poétikai útját, legutóbb Tőzsér Faustus Prágában (2005) című, könyvterjedelmű drámai költeményében bukkan fel, a mű egyik szereplőjének, (Szenei) Molnár Albertnek a válaszában: „Igen, szabad vagyok, nagyúr, de úgy vagyok szabad, ahogy a képkeretben a kép, amely jelentését az őt befogó rámázattal adja ki. s a befogó ráma kinek-kinek
