Irodalmi Szemle, 2007

2007/12 - SZEMTŐL SZEMBEN - Pomogáts Béla: Cselényi László három nézetben (Bevezetés egy kismonográfiához)

Cselényi László három nézetben bán, ahol Cselényi Magdi a Felvidék egyik legjobb konyháját tartja fenn, és ahol Laci futó látogatásaink alkalmával késő éjszakáig tartó irodalmi összejöveteleket rendezett. Ott kötöttem közelebbi barátságot a felvidéki magyar irodalom jeles egyéniségeivel: Turczel Lajossal, Duba Gyulával, Szabó Rezsővel, Dobos Lászlóval, Koncsol László­val, Tőzsér Árpáddal, Grendel Lajossal, Zalabai Zsigmonddal. A késő éjszakába nyú­ló, nemegyszer szenvedélyes (hiszen Laciban nem ritkán forrongtak a politikai vagy irodalmi indulatok) eszmecserék révén ismertem meg a pozsonyi magyar értelmiség tapasztalatait és gondolkodását, meg persze azt is, hogy ezek az értelmiségiek mit vár­nak el tőlünk: budapesti irodalmároktól. A „Hotel Cselényi” mindig izgalmas irodalmi és politikai beszélgetések szenve­délyes, mindazonáltal baráti viták színhelye és kezdeményezője volt. Laci szerette ma­ga irányítani az eszmecserét, megjelölte a diskurzus irányát, kérdésekkel ostromolta a budapesti vendéget, alkalmilag letorkolta azt, aki a beszélgetés általa kijelölt medréből elkalandozott. Ez az eszmecsere igen gyakran akörül forgott, hogy vajon a szabad be­szédnek és cselekvésnek (Magyarországon és Csehszlovákiában) miként alakulhatnak az esélyei és mikor jön el az ideje. Csak egyetlen epizódot idézek fel. Mint köztudott, 1988 májusában tartották meg a Magyar Szocialista Munkáspártnak (azért írom ki a nevét, mert a fiatalabbak, tapasztalataim szerint, már nem is tudják, hogy mi volt ez a politikai alakzat, és milyen korlátlan hatalmat gyakorolt!), tehát a pártnak azt a veze­tőségi ülését, amely Kádár János helyére Grósz Károlyt állította, és fontos tisztségek­be helyezte Pozsgay Imrét, Nyers Rezsőt és Szűrös Mátyást. Valójában az egypártrend- szerű diktatúra végének kezdete volt ez az esemény. Mi Pozsonyban, Cselényiék tele­víziójának képernyőjére tapadva, nagyobb baráti társaságban lestük az eseményeket. Több mint egy órát kellett várakozni arra, az előre kijelölt időpont után, hogy a „párt­értekezleten” hozott döntéseket bejelentsék: Kádár távozásának hírére mindannyian ar­ra gondoltunk, hogy alighanem egészen új irányt fog venni a történelem. A nyolcvanas évek végén kibontakozó átalakulásokat is szoros baráti és kolle­giális kapcsolatban éltem meg Cselényivel. Midőn a kilencvenes évek második felében (1995 és 2001 között) a Magyar írószövetség elnöki teendőit láttam el, irodalmi ügyek­ben is gyakran voltunk együtt: az írószövetség és a szlovákiai magyar írótársaság ösz- szejövetelein, a Berzsenyi Társaság által rendezett keszthelyi írótalálkozókon, akár a nyitrai tanárképző főiskolán, ahol Cselényi egy időben a világirodalom történetét adta elő (több könyve is ezeknek az előadásoknak a nyomán született). El kell mondanom, hogy ezek az új: a „szabadság rendjéhez” igazodó idők sem hozták meg számára azt a közéleti nyugalmat és irodalmi elismerést, amelyre mindig vágyakozott, amit mindig megérdemelt volna. Egymást követve jelentek meg új könyvei: 1961 és 1989 között hét, 1989 és 2007 között tizenöt kötet, mindazonáltal nemegyszer kellett értetlen véle­kedésekkel szembesülnie. Az a kísérletező, avantgárd jellegű költészet, amelynek párizsi „tanulmányútjai” következtében elkötelezte magát, nem mindig talált értő befogadóra és rokonszenvező értelmezőre, nemcsak Pozsonyban, hanem Budapesten is. (Az írói érdemeket elismerő József Attila-díjban is meglehetősen sokára részesült.) Tapasztalhattam, barátom nemegyszer érezte úgy, miszerint magányosan kell megvívnia azt a szellemi küzdel­

Next

/
Oldalképek
Tartalom