Irodalmi Szemle, 2007
2007/2 - Duba Gyula: Hangulatok 6. Ősz a Dunán
Duba Gyula emberi jelenlétre utal. Leginkább ott találhatók, ahol a sétány, mintegy kilátószerűen, s félkör alakúan a meder ferde kőpartja fölé nyúlik, a folyó felé törekedve, hogy a kíváncsi ember - mint jómagam - a vaskorlátra könyökölve figyelhesse, ahogy néhány tucat méterre a parttól halászik a búbos vöcsök. A bámészkodók valóban dobálhatnak a mélybe üres flakonokat, sörösüveget! De ki lehet, aki így szabadul meg ócska pulóverétől, elrongyolódott ingétől, gatyájától, bőröndjéről már nem is szólva...? A rejtélyre véletlenül derült fény. Sötétedéskor sétáltam éppen az Iszter partján és egy Bécs felé távolodó, dohogó remorkér fényeit néztem. Abban a pillanatban, amikor az uszály eleje, nagy keresztalakú fényekkel orrán éppen elérte a parton villogó vörös jelzést, egy elhanyagolt külsejű úriember átmászott a kőfalon és eltűnt a félhomályban a folyó felé nyúló domború terasz alatt. A folyó lehelete hűvös volt, az éjszaka hideget ígért. Fény derült a titokra: hajléktalanok laknak a sétány párkányai alatt! A sziklafalakon felgyűlt ócskaságok pedig tőlünk valók, a kallódó tárgyak nehéz emberi sorsokról beszélnek! A koszlott ruhadaraboknak, málló kartondobozoknak és a kallódó bőröndnek értelmes, mondhatnám reális üzenete lett! Másnap délelőtt belestem a kilátó párkánya alá. Ócska matrac szegélyét és rongyokból készített fekhely szélét láttam, mintha a betonerdőben kivert állat vackába pillantanék. Alacsony szűk hely ez itt, éppen kinyújtózhat egy közepes termetű ember. A szabad természetben szendereghet igelittel letakart szegényes nyoszolyá- ján. A kallódó tárgyak is új színt nyertek, helyzetük és nyomorúságos létük immár sajátosan értelmes és magyarázható... Az esernyők története azonban ismét metafizikus titkot sejtetett, a kiszámíthatatlanság rejtélyes jelenlétét erősítette! Persze ebben része van a kíváncsiságnak, a mindenben különösséget szimatoló igyekezetnek is, amellyel az íróember a világ dolgait és a jelenségeket vizslatja, titkokat sejtve ott is, ahol nincsenek. így lesznek aztán a lét élő metaforái holt dolgokból! Tehát az esernyők...! Esős éjszaka után kora reggel egyik párkány alatt a mélyben, a fakuló füveken csupasz husángok közt nyitott ernyő hever! Modern, sötétkék férfiemyő. Nem egy régimódi, görbe nyelű fekete „esernyő”, falusi öregemberek egykori templomi kísérője! Divatosnak mondható városi ernyő. Nyele végén a fogója színes műanyag gömb, kissé félrebillenve fekszik és a szürke égre néz. Kézenfekvő gondolat, a szél elragadta gazdájától, elsodorta, és tulajdonosa veszni hagyta, nem kockáztatta, hogy a meredek part falán utána menjen. A magyarázat mégsem kielégítő! Túlságosan is egyszerű. Sejtem, hogy az ernyő jelenlétének mélyebb értelme van! A jelenség miért lenne egyszerű, amikor bonyolult is lehet? Mindenképpen jelez valamit, története van. De milyen? A képzeletet vonzzák a rejtélyek, szívesen spekulál. Nem ismerem az ernyő történetét, de bízom benne, hogy kibontakozik előttem. Elhagyott nyitott férfiemyő az Iszter mentén, vajon mit jelent? Karéi Capek elbeszélése jutott eszembe. Kitekintve ablakán a szomszéd ház alacsonyabb tetőfelületén egy korsó sör áll. Senki a közelében, ember sehol! Capek dolgozik, s ahogy ismét kinéz az ablakon, már nem látja a korsót. Nincs a helyén. Munkája leköti, szinte elfelejtené a lát
