Irodalmi Szemle, 2007
2007/12 - Gál Sándor: Esték és hajnalok (elbeszélés)
Gál Sándor 10 A sors, és az élet kivédhetetlen rendezőelve szándékainktól függetlenül működik. E kivédhetetlen rendezőelv következtében közel húszéves vadászati szilencium semmivel sem pótolható idejét éltem át és meg. Ugyan ha egy-egy hétvégén még hazakeveredtem Pozsonyból, ki-kimentünk apámmal, később Laci öcsémmel együtt „kerülni egyet”, de ezek a határjárások már nem adták, mert nem is adhatták a korábbi közös vadászatok szépségét, eseményeit, izgalmát. Legfeljebb annyi volt a hasznuk, hogy lőttünk valami „fazékbavalót”. Amikor pedig a kassai Thália Színház megalapításának részese lehettem, Kassára költözvén, a távolság olybá nőtt, hogy évente három-négy alkalommal ha haza tudtam utazni... A közel két évtizedes böjt után végül a Kassához közeli Cserehát lankáin, s a Kanyapta patak menti síkságon kezdtem újra a vadászéletet, Perény, Hím és Felsőlánc térségein. Akkor még - a múlt század hetvenes éveinek második felében - ezen a területen volt nyúl, fácán, és a hími tavon százával költött a vadkacsa. Vagyis volt lehetőség apróvadra vadászni. A felső, határ menti területeken pedig szép számmal volt - van ma is - szarvas, vaddisznó és őz is, ami az ötvenes években számomra otthon elérhetetlennek számított. (Később az egykori Duna árterében is elszaporodtak ezek a vadak, és a nyolcvanas években már Laci öcsémmel őzet, disznót gyakran hoztunk terítékre.) Meg kell azt is jegyeznem, hogy időközben a vadászattal kapcsolatos törvények is megszigorodtak, s azt a szabadságot, amely egykor számunkra a mindenkori döntés jogát jelentette, olyan korlátok közé szorították, amelyek betartása módfelett csökkentette a vadászat igazi értékét. E szigorítások ellenére mégis örültem annak, hogy van vadászterületem, ahol kedvemre csavaroghatok, vadászhatok, nemkülönben hogy időközben barátokra is találtam, akikkel az esték és a hajnalok élményeit megoszthattam. Csupán annyi volt ebben az örömben az üröm és a keserűség, hogy hiába adtam be kérvényt egy golyós fegyver megvásárolásának az engedélyezésére, a rendőrség illetékese - egy őrnagy - gyakori érdeklődésemre minden alkalommal azt válaszolta, hogy „este nie je to mrtvé”, már hogy a kérvényem „még nem halott”. Vagyis remény- kedhetem abban, hogy egykor engedélyezik számomra is a golyós fegyver megvásárlását. Természetesen tudtam, hogy e vonakodásnak politikai okai vannak, hiszen a hatvannyolcas eseményekben való részvételem, a Thália Színház megalapítása, nemkülönben a Csemadokban vállalt szerepem - akkor már a szövetség járási bizottságának az elnöke voltam - olyan tényként voltak feljegyezve, amelyek nem okvetlenül egyeztek a korabeli politika célkitűzéseivel. Röviden: nem találtak jó kádernek. Végül is több mint négyesztendei várakozás után mégiscsak vásárlási engedélyhez jutottam, s attól számítva élhettem azzal a vadászati joggal, amely a csülkös vad vadászatának - a disznót kivéve - az egyik föltétele volt. Lett golyós fegyverem! A csereháti térséggel való ismerkedés eltartott pár évig, hiszen egyrészt Kassáról ide kiruccanni minden délután nem igen lehetett, másrészt a riporteri és egyéb közéleti teendőim rengeteg utazással jártak. Ennek ellenére a nyolcvanas évek elejétől számítva, ha csak tehettem, „kiszaladtam” jót járni. Mert hogy a lesvadászat nem nagyon ízlett. Felülni egy magaslesre, és várni, hogy odakínálja magát a vad, nos, abban nem
