Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Tőzsér Árpád költészete (2)
Fonod Zoltán 1920-as években H. J. Grierson és G. Williamson kutatásai, főként pedig T. S Eliot esszéi rehabilitáltak Nem vitás, Tőzsér Árpád érett kori lírájának meghatározó jegye a tudati, filozófiai eredet. Lator László egyik recenziójában „állhatatlan költőnek” nevezte. „Ezt az elemi költészetet többnyire eltakarja egy megejtően művelt költő alakja. Tőzsér pazar bőséggel ontja utalásait, teszi bele a versbe szemlátomást óriási ismeretanyagát...”47 Ezt a véleményét a költőtárs a Leviticus megjelenése táján írta, megkockáztatva azt a sejtését is, hogy „ez a rokonszenvesen állhatatlan költő mintha megint változóban volna...” Nos, a pontosítás kedvéért: Tőzsér költészete valóban változott, előbb ugyan követte azt az irányt, melyet a Leviticus című kötet versei jeleztek, a Finnegan halála után azonban „kurzust” váltott. A „folytatás” kérdésében eligazító lehet, hogy a Finnegan halála című (2001) új versfüzetbe az előző (Leviticus című) kötetéből három olyan verset vett át, melyek új versei gerincét alkották. A Leviticus mellett ott találjuk a Glossza című versét Sebastianus címmel és egy hosszú alcímmel (miután az agyonnyilaztatását túlélte, és börtönbe zárták). A Leviticus alcíme is változott („anakronisztikus” triolettek helyett „apokrif’ a megnevezése). Az Euphorbos monológja című vers alcíme is megváltozott (a „miután Augustus neki is megkegyelmezett” helyett „Mitogramma Pierre Corneille Cinnájához” változat szerepel), jelezve ezzel a „forrás” helyét, és szerzőjét is, akit a francia klasszikus dráma megalapítójának tartanak. (Cinna című drámáját Nemes Nagy Ágnes fordította 1959-ben. Első magyar nyelvű fordítására 1886-ban került sor, Cinna vagy Augustus kegyelme címmel, a fordító az ipolynyéki születésű Pajor István volt.) J. J. Triesztjében című verse a Leviticusban Szlovéniai Mindenszentek címmel jelent meg. Zuboly epelógusa című versét korábban a Szép versek antológiája (1999) közölte.Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk, a költői gyakorlatban általában (és a magyarban különösen!) szokatlan ez az alkalmi „szerepjátszás”. Tizenkilenc versből öt újraközlés. Ennek ellenére a kötet mérföldkő Tőzsér költészetében. Nemcsak azzal, hogy küzdelme a betegséggel (vagy a vélt betegséggel) más „szinten” jelenik meg, hanem azáltal is, hogy az „örök visszatérés mítosza” „harangoz” ezekben a sokszor elszabadult, profán versekben. A T. S. Eliot versére hasonlító The Lőve Song of Bili Prufrock (Eliotnál: The Lőve Song of J. Alfréd Prufrock, magyarul: J. Alfréd Prufrock szerelmes éneke) csak „távoli” névrokona Eliot-nak, ahol a város, a kocsmák, a ladyk, a köd meg a kóborlás fogalmazódik meg. Ezzel szemben Tőzsér Bill-je (Clinton amerikai elnök keresztneve, ahogy „a tűzkút szájú Mónika” is ráhajaz az amerikai viszonyokra) két „hasmenés” és „bányalég a ... nadrágomban” mellett a „békés globalizáció” veszedelmeit idézi meg versében. Eliot-nál az „Öregszem már...Öregszem./ Nadrágom szárát föl kell, hogy szegessem” (Kálnoky László fordítása) gondja Tőzsérnél így fogalmazódik meg: „Én e frivol, furcsa zsúrban / egy dolgot akartam csak: azsúrban / lenni / az image- emmel”. Egyébként ez is a vallomásos líra kelléke! Az „image”(kép/más/, arc/más/) az, ami hajtja, mozgatja Tőzsért kezdettől fogva költői pályáján. Ady ezt
