Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - ELTEMETTÜK HALOTTAINKAT - Dobos László: „90 év az élet magaslata, nagy tér, nagy idő...” (Turczel Lajos ravatalánál)
ELTEMETTÜK HALOTTAINKAT „90 év az élet magaslata, nagy tér, nagy idő...” Dobos László gyászbeszéde Turczel Lajos ravatalánál Tisztelt Gyászolók! 90 év az élet magaslata, nagy tér, nagy idő, messzelátó. Turczel Lajos 90 éve megküzdött emberi, szellemi és erkölcsi magaslat. Az elmúlt 90 év felgyorsult idő, gyorsuló történelem, az események jellemzője, szinte mindent többszörösen érhetett meg az ember. Háborúkat, országok elvesztését, forradalmakat, eszmék születését és bukását, öröknek hirdetett igazságok felmagasztalását és porba hullását, esküvel pecsételt parancsolatok csillogását és lezüllését, brutális erőszakot, történelmi méretű ámításokat, humánum programokat s azok porba hullását. Tragédiák, drámák, operettek, idillek, gyűlölködés, bosszúállás, gyanakvás, gyávaság, kishitűség, hősiesség; a megmaradás reményével, a megújulás esélyével. Mindenből több, mindenből sok. Az események hányféle magyarázata? Az emberi arc, az emberi lélek hányféle kényszerű alkalmazkodása? Hányféle és hányszori újrakezdés? S mindez egy élet hosszán. Turczel Lajos 90 évét olvasva le az eseményekből az az érzésem, mintha a természeti isten s a történelem istene állandóan egy és ugyanazt kérdezné: Mit teszel, mit cselekszel? Mit tettél, mit cselekedtél? Állandóan valami nagy türelmü s kegyetlenségű felelősségre vonás, máskor pedig a felelősség lehetőségétől megfosztott vádló számonkérés. Turczel Lajos életében klasszikus szépséggel ölt formát a válasz. Háborúból jön, s háború utáni idők káoszából, az idő káoszából, az idő biztos pontjaiba fogódzik; az anyai szülőföld emlékébe... Az életben maradt katona legfőbb mozdulata: életöröm, üzenet, bizonyítás. S bizonyíték arra is, hogy a szülőföld biztonságából újra kinő a világ, már egy másféle biztonság, egy magasabb szintű maga- biztosság. Nemzetiségi kultúránk háború utáni útja a bizonytalanságból a biztonság felé vezet, az ember szellemi erényei, eredményei megszerzése és megőrzése érdekében. Turczel Lajos életútja, személyiségének alakulása is ezt a nyomot jelzi és igazolja. A megszerzett és megküzdött igazság pártfogása és az irodalom teremtő erővé tétele. Turczel Lajos azonosulása nem frázis, nem bólogatás, nem napi divat, nem számító alázkodás, hanem magasra törés; irodalomteremtés, értékteremtés, értékfelmutatás. Ezért Turczel Lajos életműve, személyisége, irodalmunk folyamatába helyezve kapja meg fényét és értékét. A háború után induló irodalmunknak volt egy kritikus ideje, az ötvenes évek második fele. A sematizmus és a realizmus határa. Irodalmunk harmadszori indulása egyszerre remény és kurdarc fenyegető közelsége. Lehetőség és az eltorzulás veszélye, kísértések, illúziók és mindezek kérdőjelei. A kezdés lelkesültségére - hívatlanul - ráragadt a sematizmus, a személyi kultusz torz, hamis szemlélete.
