Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - ELTEMETTÜK HALOTTAINKAT - Duba Gyula: „Mindig egy volt velünk...” (Búcsú Dénes Györgytől)
ELTEMETTÜK HALOTTAINKAT eszme élt! Nem is feszegették korlátait, az induló irodalmárok természetesnek vették. Talán cserébe a váratlan szabadságért! Az ellentmondások közt megtalálták a helyüket. Olyan hittel, hogy egykor önmaguk lehetnek. A kort ma méltán illetjük bírálattal, költészetét később magunk is könnyűnek találtuk. De nem vetettük el, s ma sem vetjük el, mert őszintén a lelkűnkből fakadt, a miénk volt. A kor parado- xona, hogy eszmei korlátai között valósult meg a szabadságunk! Olvassuk a könyv első két sorát! „Új szántások, frissen hasított föld / a magra vár s a holnap emberére.” Dénes lírájának képi erejére, árnyalt szimbolikájára már a kezdeteknél felfigyelhetünk. Hiszen az a föld a mi életünk (is) volt, a jövőnk és a sorsunk, a szántás a mi munkánk, és a holnap emberei mi magunk! Új földet a történelem hasított nekünk, de a munka ránk várt, a szántás a miénk maradt. Dénes György az elsők között volt, akik munkához fogtak. Lehetősége volt, de kötelességként fogta fel. Jogával élve vállalta a teremtést, felfogta hivatása értelmét! Életútjára visszatekintve úgy látjuk, költőnek született! Bontakozó lírája hevületét, mintegy versei „lelkét” mélyen érző alkata és elégikus hajlamai határozzák meg. Már a tornaijai polgári iskolában, majd a rozsnyói kereskedelmiben verselt. Egy országos tehetségkutató pályázaton ezüstérmet és díszoklevelet kapott Budapesten. A háború után, 1946-ban egy barátjával közös verskötetet adtak ki szamizdat formában és saját költségen, a címe ez volt: Vagyunk, vagyunk, vagyunk! Első versét 1949 decemberében közli az Új Szó, ez a Nyári mezőkön. Néhány évvel később a Kék hegyek alatt című, második könyvében találjuk a Szomjúságot, s benne a következő két sort: „Sívó homokon, delelőn / Eső-istent keresem.” Amikor erről szólok, ez egyben önvallomás is! Hiszen mi, többiek is, mindnyájan „sívó homokon” jártunk, mi is Eső-istent kerestük! A szülőföld megrendült talaja után ismeretlen földre léptünk, lápos, ingoványos területekre leltünk a fővárosban, és Esőisten nyomába eredtünk, hogy bizonyosságra leljünk és megtaláljuk a biztonságot, végre nyugalmunk legyen! Amikor Pozsonyba jöttem, Dénes György már itt élt. Az elsők között karolt fel s mintegy befogadott. A barátinál is több volt a kapcsolatunk, valamiféle apafiú viszony. Három éve vezette a rádió magyar irodalmi adását, ismert költő s egyben szerkesztő, ennek külön is súlya volt. Ma már nem jellemző korvonás! De a csírázó és szárba szökő irodalomnak olyan volt, mint kitikkadt mezőnek a májusi eső. A költők vezette kulturális rovatokban virágzásnak indult és dúsan megélt a költészet, a terebélyesedő irodalom. Dénes György bő emberöltőn át, nyugdíjazásáig jó gazdája volt a lírának, prózának, interjúnak és irodalmi közbeszédnek. Szép magyar nyelven gazdagította és erősítette hallgatóit az éterből. Szinte negyven év, majd egy egész dolgos élet! A magyar nyelvű rádióadás kulcsfontosságú helyén, a forrásnál, melynek szórását nem gátolja határ, nem állítja meg vám, sújtja ellenőrzés. Természetes pátosz is van ebben, valami emberfelettiség. Ilyen munkát szervezni és végezni csak elhivatottságból lehet! O így dolgozott, a sorsa volt, az alkotómunka jegyében élt. Mindnyájan tudjuk, nem volt könnyű! Nem kedvelt minket
