Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - Zirig Árpád versei (Férfibánat, Az alagút végén..., Közénk tolonganak, abszolúció, hozzám jönnek...)
Zirig Árpád versei abszolúció itt másképpen koppan az elátkozott szó jeleinket fecskék tűzik föl az égre a mából átcsusszanok a holnapokba vágyaimnak a múltba van menekvése oldalajtón távozom ki a házamból nagy szelek utcáján egyedül kóválygok árnyékaikkal rám rogynak baljóslatú fölényességgel a kéjelgő házsorok szememben már nem lobog a jövő fénye gondolat ha meghal az út porába hull értelmetlenség körhintázik a szélben a bomló eszme halottként megboldogul hozzám jönnek... l itt ülök egyszál magam de azért egyedül mégsem vagyok hozzám jönnek fakuló emlékképként nem értem a pillekönnyű kacér angyalok régi szelek gyöngyvirágokkal harangoznak illatnyelven megszólítanak a páradús éjszakák ágyamba hozzák a harmatos erdők lányos illatát mire az arcom felé fordul a nap az álom mély redői
