Irodalmi Szemle, 2006
2006/10 - SZELLEMI KÖRKÉP - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (10) (tanulmány)
Magyar líra és epika a 20. században (10) A dolgok innen is, onnan is hozzánk/ ütődnek és észrevétlenül átváltozunk kővé vagy acéllá.” Ebből a rövid idézetből is kitűnik, hogy Kassák nemcsak az aktivizmustól távolodott el messzire, hanem az elvont avantgárd költészet eszméjének is hátat fordított, a kollektív individuum helyett önmagát téve meg mércének, a nyelvnek a követhetetlenségig és érthetetlenségig radikális felforgatása helyett pedig a köznyelvi próza dísztelenségét és puritánságát preferálja. Mindennek az lesz a következménye, hogy lírája, az előzményekhez képest, meghökkentően és rendkívüli módon személyessé válik, s gondolatilag is elmélyül, de anélkül, hogy bármiféle tételes világmagyarázatot akarna sulykolni olvasói fejébe. Rónay György a hangnem- és szemléletváltást a következőképpen látja: „Akármiről ír, lényegében egyetlen »témáról« ír: önmagáról, arról, hogy én Kassák Lajos vagyok. Ezért túlnyomó nála az az ihlet- vagy verstípus, amit legtalálóbban talán regisztrálónak nevezhetnénk, s amelyben a versküszöböt rendszerint egy-egy »prózai« ténymegállapítás vagy helyzetrögzítés helyettesíti.”(20> S ugyanígy lényegre tapintó Béládi Miklós meglátása is: „A dolgok önmagukért valóan jelennek meg a versben, de szerepükhöz tartozik, hogy sugalmazzanak is.”(21) Milyen hát az „új” Kassák? Szemléltessük ezt néhány versrészlettel. Vannak, akik azt hiszik, meghaltál a keresztfán. Oh, örökéletű testvér én naponta találkozom veled és szétváltunk amint kékvászon kötényedből magot vetsz az őszi határban vagy lótsz-futsz a nagyvárosok utcáin és másutt ugyanebben az időben a názáreti ácsok mesterségét folytatod, mérőzsinórral és villanó baltával a kezedben. (Felhőtlen éjszaka) Egy gyermekről álmodom mostanában. Ha feljött a hold, a gyermek elsétál házunk előtt és beköszön hozzánk, amint ott állok az udvaron a rozsdás kerítés mögött hajadonfőtt, mezítláb és ingujjban, mintha épp most készülnék ágyamba. Még hallom is, hogy kitör belőlem az ásítás miközben ő vörös hajakkal díszítetten tovasétál a poros úton s aztán eltűnik a holdfényben, a vasúttöltés oldalán. (Kánikula) Úgy tartják, viharban hallgatnak a Múzsák. Azért is, zengjen a lant és szóljon a furulya gyilkos napok és gyászos esztendők végtelenjében
