Irodalmi Szemle, 2006
2006/10 - SZELLEMI KÖRKÉP - Csoóri Sándor: Fölébredhet-e az író? (esszé)
Fölébredhet-e az író? ták. A szabaddemokraták 1994-ben már nem voltak olyan szemérmesek. A Magyar Szocialista Párttal már nem paktumot kötöttek, hanem zsarolásos koalíciót, amely azóta is tart. * * * Ha önéletrajzot írnék, sokkal részletesebben beszélnék erről a történelmi és erkölcsi tévedésről, de nem azt írok, inkább csak valamilyen, séta közbeni emlékezést, amely közelebb vihet minket az irodalom és a demokrácia sajátos viszonyához. Sokakkal együtt azt hittem én is, hogy a puha diktatúra összeomlása után egy elő-Messiás érkezik közénk, a neve: Demokrácia. Elkezdtünk hinni a megváltásban. Gondolni se mertük volna, hogy a megváltás csupán fikció lehet. Boldog koholmány. Legtöbben azt képzeltük, hogy az összeroskadt pártállam vezető és parancsoló emberei nem a kezük közelében lévő állami vagyonra vetik rá magukat, hanem zajtalanul lelépnek a történelem díszemelvényeiről s emléküket legföljebb csak egy beszédes szoborpark őrzi és a mi emlékirataink. O, buta jóhiszeműség! A kommunisták alóli fölszabadulásunk annyira megrészegített minket, hogy örömünkben elfeledkeztünk ellenfeleinkről. Elfelejtettük, s ezáltal el is veszítettük ő- ket. S velük együtt magát a valóságot is. Amíg ellenzéki íróként büntettek, jó iránytűm volt a büntetés. Minél súlyosabban ítélkeztek fölöttem, annál biztosabban tudtam, hogy jó felé tartok. A rendszerváltás után már nem a hatalmon lévő politikusok támadtak, hanem volt eszmetársaim, s volt ellenzéki barátaim a Nappali Hold néhány antiszemitának ítélt sora miatt. Ha én született antiszemita lettem volna, bizonyára nem várok hatvanéves koromig, hogy végre kipakolhassak. Megtettem volna azt húsz vagy harminc évvel azelőtt is, amikor a határainkon kívül rekesztett magyarokért emeltem szót és azonnal vad nacionalistának és új népi írónak kiáltottak ki. A rágalmakat szó nélkül tűrtem, mert sem antiszemita, s nacionalista nem voltam, csupán azt kezdtem sejteni, hogy a kétoldali rágalmak földalatti ereken szivárognak át a politika térfelére, hogy alkalmassá váljon a terep a sárdobáláshoz, a mocsárban való fürösztésekhez. Mert ölni nemcsak késsel és golyóval lehet, hanem azzal is, ha mértéktelenül bemocskolják az embert. Talán, ha nem a nemzeti oldal győz az első választásokon, hanem a szabaddemokraták, lehet, hogy tagjaik nem sérülnek meg annyira és nem látnak minden bokorban ellenséget. Emlékszem Tamás Gáspár Miklós egyik nevezetes írására: az Új reformkor vagy új Horthy-korszak volt a címe. Ilyen mondatok szikráztak föl benne: ha nem a szabaddemokraták győznek, akkor rendszerváltás és demokratikus kormány helyett legfeljebb vezetőváltások lesznek az országban. Mucsa és félelem - vagy szabaddemokrata többség. Nincs harmadik út! A nagy összefoglaló jelkép: Mucsa, ki másokat jellemezhetett volna, mint a nemzetieket, azaz a magyarokat? Utólag csak azt sajnálom, hogy az én politikai antiszemitizmusom nagyon hasonlított mások antinemzeti sértegető kijelentéseihez. Elragadott a keserűség.
