Irodalmi Szemle, 2006
2006/10 - SZELLEMI KÖRKÉP - Csoóri Sándor: Fölébredhet-e az író? (esszé)
Fölébredhet-e az író? tétikai divat? A rendszerváltás előtt akadt jó néhány kritikus, aki azzal nyugtatott, minket, írókat, hogy előbb-utóbb a magyar irodalom is megszabadul a politizálás terheitől. Hamarosan a politika minden ügye-baja a politikusok dolga lesz. A megválasztott országgyűlési képviselőké, szakértőké és az újságíróké. Sose tudtam hinni ebben az angyali mesében. Nézzük csak meg közelebbről a politika egyik alapelvét. Azt állítja ez az alapelv, hogy a politikában szabad hazudni, de csak abban az esetben, ha a hazugságot arra használjuk föl, hogy az igazság ügyét szolgáljuk vele. Képzeljük el azt a költőt, aki versbe írt hazugságokkal akar hódítani - ugye, kedvetlenül félredobjuk a versét. De van ennek az előbbi tételnek szelídebb változata is, amely úgy szól, hogy időnként a politika rákényszerül arra: ne mondja el a teljes igazságot, mert a társadalmat nem az igazság mozgatja, hanem az érdek, s ha valakiknek nem azonos az érdekük, mondjuk, a mienkével, épp az elhallgatott igazság miatt esnének nekünk. Tehát, így szakadhatna ránk az ég is. Sokféle változatot elmondhatnék még a társadalom és a politika viszonyáról, de mindegyikből az derülne ki, hogy a politikának sosincs olyan szüksége a valóságra, mint az irodalomnak. * * * A rendszerváltás zaklatott, zajos hónapjaiban vajon gondolkodtunk-e eleget a demokrácia jövőjéről? Futkostunk ide-oda tárgyalni; jártuk az országot; élesztgettük az embereket a negyven-egynéhány éves ájulatból. Kerestük a politikusi hajlamokkal megáldott személyeket. Heteken át győzködtek engem is, különösen Antall József és Szabad György, hogy legyek a Magyar Demokrata Fórum listavezetője, de én hajthatatlan maradtam: negyedszázadon át talán többet is politizáltam, mint amennyit kellett volna, végre szeretnék író lenni, mondtam nekik. Ezzel egyidejűleg azt is sugalltam mindkettőjüknek, hogy túl vagyunk a nehezén. Ezt erősítette bennem választási győzelmünk is. De mit ad Isten! A választási győzelmünk harmadnapján Cs. Szabó László Őrzők című esszékötetét vettem le a polcról, egyik Illyés Gyulának írt írásából akartam idézni néhány sort. Keresgélés közben rábukkantam W. H. Audenről írt esszéjére is. Találtam benne egy ceruzával aláhúzott sort. A sor így hangzik: Bűneink önkéntes meggyónásával kezdődik az igazi demokrácia. Meghökkentem tőle. Nagyhitű teológusok fogalmaznak i- lyen mondatokat. Mi köze a teológiának és a demokráciának egymáshoz? Semmi- egyeztem meg magammal, és el is felejtettem az egészet. De az efféle bolondságok később ismét fölbukkannak előttünk és emlékeztetnek minket egy-egy rég elhangzott gondolatra. Ez történt velem is. Alig zajlott le az első szabad választás, s tenyerünk épphogy kihűlt a boldog tapsolástól, máris elkezdődött - nem az önkéntes gyónás, hanem a zsarolások sorozata. A szabaddemokraták úgy gondolták, hogy a választásokat nekik kellett vol
